Majd fent a tetőn a kihagyhatatlan fenyves "hullámvasútozást" is megcsináltuk. Ezt azt jelenti, hogy a "nagyfenyves"-ben jó nagy buckák vannak, amikre fel-le vezet az ösvény. A gyerekek imádják. Tehát ezután a gyönyörködtünk egyet a Zsámbéki-medence kilátásában, megnéztük a már ismerős Budai-hegyeket, azután pedig az ÉK-re trónoló Pilist.
Majd fiam unszolására elindultunk az un. "kisfenyves" irányába. Elmeséltem nekik hogy a Nyakason Tök-perbál felé van egy másik fenyves ahol gyerekkoromban sokat jártam. Elmondtam azt is, hogy abba az erdőbe nem lehet bemenni, mert a kis fenyők olyan sűrűn nőttek egymás mellet hogy képtelenség ösvényt találni. Na mire odaértünk én is ledöbbentem. Nem is emlékszem mikor jártam erre utoljára, de a "kisfenyves" jelző már nem illik erre a rengetegre. Rendes kifejlődött fák sorakoztak. A régi megszokott úton (ami gondolom a hivatalos sárga jelzés Perbál és Zsámbék között) elindultunk az erdőbe. Sajnos motorosok zaja zavarta meg a csendet ahogy a földúton elporoztak abba az irányba amerre mi is tartottunk. Kicsit féltem attól hogy mikor jön erre megint egy "őrült" motoros, de reménykedtem benne hogy a hangját már jó előre meghallom és a gyerekeket és a kutyát veszélytelen helyre tudom húzni az útról. Szóval egy darabig ezen az úton gyalogoltunk a fák között, de aztán gondoltam vágjunk át az erdő egy részén, mert emlékezetem szerint a Nyakas tető másik oldalára tudunk menni, vagyis a kilátásunk ÉNY-i lesz a Gerecse felé. Így is tettünk, és kb. egy 60 méteres fák közötti törtetés után ki is értünk az emlékeimben halványan derengő ösvényre.
Hát mit meg kell mondanom megérte. Egy nagyon hangulatos ösvényre érkeztünk. Jobbra tőlünk közvetlenül a fenyves, balra már meredeken ereszkedik a hegyoldal és fenyő ill. vegyes-erdő húzódik egészen a hegy lábáig, ahol barna és zöldes szántók és rétek uralták a tájat. ÉNY-ra a Gerecse főtömbje látszódott a párás levegőben. Itt-ott dombok és ligetek.
Ezen az ösvényen bandukoltunk Tök-Perbál, vagyis ÉK felé. Egy idő múlva már megpillantottuk lent a szántók között az Anyácsai-tó meg-meg villanó tükrét. (Tavasszal valamikor arra is szeretnék egy kirándulást tenni). Aztán egy idő múlva megálltunk pihenni és visszafordultunk. Ehhez hozzájárult az is, hogy nagy lustaságomban a gyerekeknek sem hoztam innivaló és így lányom már időnként finoman közölte velem hogy ő bizony szomjas. Tehát az ösvényen visszafelé megindultunk a hazavezető út felé. Amint elhagytuk ezt a nagyon szép ösvényt, és kiértünk a tetőre a lefelé vezető úton megindultunk hazafelé. A hegyoldalban nem azt az utat választottuk lefelé amin feljöttünk, hanem a Szuszogó úti pincesor felé kerültünk lányom kívánságára.
Ezt a pincesort az utóbbi 2-3 évben annyira hangulatosan felújították hogy szeretünk erre sétálni. Magán pincesoron még csináltam pár képet, aztán szép lassan hazasétáltunk. Nagyon kellemes októberi kirándulás volt. Igazán kikapcsolt.
