Friss!

Hát a blog mint látható erősen lemaradt a folyó időtől. DE! Próbálom lassan utolérni magam. Gondolkodtam hogy a szerkesztéseket milyen ütemben csináljam, és arra jutottam hogy lehet hogy kiteszem azokat a túrákat ill. kirándulásokat amikről szeretnék írni. Aztán folyamatasosan készre próbálom állítani. Meglátjuk milyen sikerrel.
Ami változás lesz, hogy eddig a bejegyzések dátuma megegyezett a történés idejével, de ezt meg kell szüntetnem. Így a blog bejegyzés címe fogja tartalmazni az időpontot amikor a túrát végigjártam.

2007. szeptember 16., vasárnap

ORSZÁGOS KÉKTÚRA ( OKT ) 14. szakasz ( Rozália-téglagyár - Hűvösvölgy )

Táv: 14,1 km
A túra útvonala:


Tegnap megvolt az első OKT-s szakaszunk. Tudom hogy egy kicsit közhelyes, de mi is a 14-es szakasszal kezdtük a kéktúrás életünket. A Rozália-téglagyártól indultunk egy szép, bár kissé szeles napon. Az eredeti terveknek megfelelően hárman vágtunk neki a szakasznak. Kisfiam Kori és az unokaöcsém Ádám. Korinak szerencsésen javult az állapota, úgy hogy egyenlőre - remélem véglegesen - nem kellett műteni. Az orvos szerint szépen javult, nyugodtan terhelhető a lába. Mi más lehetne jobb próba mint a régen áhított kéktúra.
Tehát szombaton fogtuk magunkat és kocsival elmentünk a solymári Auchan áruház parkolójáig. Ott letettük az autót, és a 18-as busszal a téglagyárig utaztunk. Ott pecsételtünk mindhárom füzetbe és nekiindultunk. Az út nem volt éppen változatos, de szépen kanyarogva kapaszkodott fel a Csúcs-hegyre. Sajnos Budapest közel van. Az út első része iszonytatóan szemetes volt. A második része már nem, mert oda már lusták szerencsére felcipelni a szemetet.
Kori útközben a húgának gesztenyét szedett és természetesen az én hátizsákomba pakolta azt a kb. fél kilót. Gondolom az az edzettségemet tesztelte. Szóval felértünk a volt Boróka büféhez, és megszereztük a második pecsétet.


Ott pihentünk egyet és ettünk, majd folytattuk az utunkat a virágos-nyergen keresztül, ami nem is volt első próbálkozásra sikeres. Kb. 3 út indul el róla. Jelzés sehol, legalábbis mi nem vettünk észre. Így elindultunk az egyik ösvényen, de mivel az láthatóan Vihar hegyet DNY-ról látszott kerülni, így ez nem lehetett, mert az tudtuk hogy a hegyre felmászik a kék. Ezért visszafordultunk és egy másik ösvényen indultunk felfelé. Ez jó döntés volt, mert a hegy lábánál már a fákon is feltűntek a jelzések. 10 méter alatt kb 3-at láttunk. Kemény emelkedés kezdődött, jó volt tudni hogy nem kilométereket kell így megtenni. Amint felértünk a legmagasabb pontjára az ösvénynek, majd ugyan olyan meredek lejtő volt előttünk, tehát megindultunk lefelé. Illetve előbb megvártuk amíg a másik irányból érkező csoport felér hozzánk. Aztán indulás lefelé. Amikor leértünk újra felfelé... Még jó hogy a fák elég sűrűen nőttek ahhoz hogy megkapaszkodhassunk néha bennük. Aztán balra tőlünk antennák tűntek fel és egy kerítés mellett haladtunk elég rögös úton. Egy balkanyar után szép kilátás tárult elénk, és ezért meg is álltunk egy pár percet pihenni és gyönyörködni. Fejünk felett sok vitorlázógép suhant el nesztelenül. Volt amelyik elég közel volt hozzánk. Aztán befejeztük a bámészkodást és az ösvényen tovább indultunk. Ez az út vezetett fel a tetőre. Amikor kiértünk, megcsodáltuk a kilátást, ahogy kitárult előttünk Budapest panorámája.
Körbenéztünk a környéken, megvizsgáltuk a volt légvédelmi (vagy valami hasonló) lőállások romjait. Ezután megkerestük az oszlopot amin a pecsét volt. Hamar megtaláltuk, épp egy túrázó pár próbálgatta életre kelteni a tintás részét. Ahogy láttam az arcukon több-kevesebb sikerrel. Miután elmentek, mi is megvizsgáltuk a pecsét minőségét. Nem sok jóval kecsegtetett. Ekkor gondoltam arra, hogy le kéne menni a másik pecsétért a vendéglőhöz. Elég körülményesen le is mentünk, de a jelzések ellenére nem találtuk meg a pecsétet. Nem láttunk senkit sem akit megkérdezhettünk volna. Egy tábla volt a vendéglő előtt, de a pecsét helyét valamerre Pest felé a hegyoldal felé jelezte. Gondolom valaki elállította mert azért ebben nem hittünk. Szóval jó 10 percnyi keresgélés után feladtuk és visszamentünk a fém pecsét oszlopához pecsételni. Ami sikerült is, de valóban nem adott szép nyomatot bárhogy is tintáztuk. A pecsételés után egy kicsit megpihentünk, és gyönyörködtünk a panorámában. Jól lehetett látni a Duna szalagját, és rajta egymás mögött a hidakat.


Mondjuk az idő kissé párás volt, de így is szép volt a látvány. Majd elindultunk lefele a hegyről egy meredek köves gyalogúton. Ez egy műútba torkollott amit kereszteztünk, és egy kényelmes ösvényen haladtunk az út mellett. No persze a természetjárás gyönyörűségét nem tudtuk élvezni, mint pl. a csendet és a távolságot a lakott területektől. Autók húztak el mellettünk 5-10 méterre. Ez az út szépen levezetett minket a Fenyőgyöngye étteremhez a Remete-hegy és Látó-hegy völgyébe. Onnan ismét kapaszkodó kezdődött a Látó-hegy oldalában ami csendes erdőben kanyargott velünk. Hamarosan elértünk az Árpád-kilátóhoz. Ott megpihentünk és csináltunk pár fényképet a kilátásról.


Majd folytattuk az utunkat a jól kiépített - látszik hogy Budapesten vagyunk - Glück-Frigyes úton az Oroszlán-szikla felé. Előtte persze megcsodáltuk a Kecske sziklákat is. Fiam fel akart rá kapaszkodni, de inkább lebeszéltem róla. Aztán elértük az Oroszlán-sziklát. Sokan azt hiszik hogy nem faragták ki teljesen azért "csak" hasonlít egy oroszlánra, de valójában ez tényleg oroszlánt ábrázolt, csak a fejét verték le, így a válláig maradt csak meg.


Jött tovább a kényelmes séta a Határnyergen keresztül a Vadaskert-emlékmű mellett a vitorlázó repülőtérig. Jobban mondva addig a hatalmas tisztásig amit erre használnak. Ott megcsodáltunk 1-2 fel- ill. leszállást majd haladtunk tovább az utunkon.

Elsétáltunk régi határkövek mellett, ami hajdanán Budapest határát jelezték. Ha minden igaz. Ezen az úton haladtunk kényelmesen végcélunkig a Hűvösvölgyi végállomásig. Amint elértük előtte a Hűvösvölgyi utat, sajnos szomorúan tapasztaltuk hogy nagyon szemetes környéken vezet át a kék. Bármikor találkozom ilyen szemét lerakatokkal, mindig elgondolkodom, hogy miért pakolnak le ide szemetet az emberek. Számomra ez megfoghatatlan. Túra közben meg kimondottan kiábrándító. Túránk végén elértük a vasút végállomást, ahol a múzeum előtt kaptunk pecsétet az igazolófüzetünkbe. Még csináltunk 2-3 képet, aztán tömegközlekedéssel visszamentünk az autónkhoz Solymárra. Kellemes és jó túra volt ez az első.

Nincsenek megjegyzések: