Valóságban bejárt út hossza (bekötőutakkal): 20,1 km
Útvonal:
Szakasz magassági adatok: Min: 110 m, Max: 476 m, Átlag: 281 m
Emelkedés: 557 m
Lejtés: -770 m
Max. meredekség: 28%
Max. lejtés: 25%
Átlag emelkedés/lejtés: 6,8%/-6,3%
Hűvös
és párás, de napsütéses időben vágtunk neki az OKT első börzsönyi szakaszának. A
Kisinóczi turistaháztól Nagymarosig jelölt kéket terveztük végigtaposni. Reggel Nagymarosig utaztunk és a vasútállomás melletti parkolóban tettük le az autót. Onnan átvonatoztunk Kismarosra. Egy fél órás várakozás után már buszon is voltunk, ami felvitt minket a túránk kezdőpontjához, a Kisinóczi turistaházhoz. A buszon elég sokan voltak, látszott hogy a jó idő sokakat kimozdított a szabadba. Velünk együtt olyan tizenöten szálltak le. Másik három túrázóval a pecsétet kerestük, de mivel korán volt még ki kellett hozatnunk az étteremből. Miután elvégeztük a szükséges adminisztrációt, nekivágtunk az útnak. Figyelnünk kellett arra, hogy itt megváltozott a kék, és nem a főúton indult vissza Kóspallagra, hanem észak felé. Kb. 50 méter után balra befordultunk az erdőbe a régi sárga négyzet jelzésen. Ez most már a kék jelzés. Átkeltünk egy patakon, majd emelkedni kezdett az avarral teleszórt út.
 |
| A turistaház után az erdőben |
Néhány perces kapaszkodó után a kóspallagi kálváriára értünk fel. Ott körülnéztünk, majd neki is vetkőztünk, mert szépen melegedett az idő.
 |
| A kóspallagi kálvária |
Aztán egy murvás ösvényen lerobogtunk a községbe. Itt a főúton kanyarogtunk végig a településen, majd egy kis mezőn vágtunk át. Itt eléggé érdekes módon egy jó kis dzsindzsában vezetett a kék. Meg is küzdöttünk a marasztaló tövisekkel. Jó érzés volt tudni, hogy tőlünk kb. 50 méterre sima mezőn is átvághattunk volna erre. De hát a kéktúra arról szól, hogy ne hagyjuk el a jelzést. Ez azért kissé vicces volt. Mikor ezen túljutottunk, kereszteztük az aszfalt utat és egy jól karbantartott széles ösvényen emelkedni kezdtünk az erdőben. Majd fél órás séta után értünk ki a Békás-rétre. Egy kicsit még haladtunk rajta, majd letelepedtünk és ételt ill. italt vettünk magunkhoz. Közben körülnéztünk és próbáltuk magunk körül beazonosítani a hegyeket. Sajnos elég párás volt a levegő, így a várt kilátás sajnos nem volt olyan jó mint tiszta időben. Viszont nagyon nagy csönd vett körül minket, és ez a város zajához képest nagy nyugalommal töltött el. Ismét nekiveselkedtünk, és folytattuk az utunkat, ami folyamatos lejtésbe ment át, és gyakorlatilag a Malom-völgyi-patakig lefelé haladtunk.
 |
| Át a Malom-völgyi patakon |
A patakon egy kis fahídon keltünk át, ahol kicsit távolabb látszódott a halastó is. Pár kiránduló bóklászott a fák között. Tisztességes kaptató kezdődött, majd ennek végén megérkeztünk a Törökmezői turistaházhoz. Itt az étteremben pecsételés előtt megebédeltünk és feltöltöttük vízkészletünket, majd indultunk tovább.
 |
| A Törökmezői turistaház |
Kis idő múlva ismét lejteni kezdett az út, egészen a vizes-árokig. Innentől aztán erős kaptató indult. Kb. 700 méteren, 107 métert emelkedtünk. Nem volt egy leányálom felfelé, de szerencsére hamar elment ez a 15 perces szakasz. Kifújtuk magunkat, de pihenni nem akartam, mert úgy éreztem, hogy nehezebb lesz elindulni. Szintben haladtunk szép őszi színekbe öltözött erdőben. Tölgyek és gyertyánok szegélyezték utunkat. Pláne szép kis tölgyes volt a Köves-mező felé haladó műút mellett.
 |
| Úton a Köves-mező felé |
Szerencsére a kék nem az úton, hanem tőle kb. 50 méterre haladt szellősen álló tölgyek között. Kiértünk a Köves-mezőre. Itt kisebb pihenőt tartottunk a parkoló mellett álló padoknál.
 |
| Pihenő Köves-mezőn. Háttérben a Fellegvár |
Szép kilátás volt a Dunára és a visegrádi Fellegvárra. A pihenő után nekiveselkedtünk, és elindultunk meghódítani a Hegyes-tetőt. Az erdőben ahogy haladtunk felfelé olyan volt mintha tél lenne. Csak nem a hópelyhek, hanem a falevelek szállingóztak lefelé sűrű tömegben. Húsz perces séta után értünk a Világos-térre. Itt egy percre megálltunk erőt meríteni a következő fél kilométeres szakaszhoz. A Hegyes-tetőig tartó erős emelkedő megtette hatását. Lihegve álltunk a végén a Julianus barátról elnevezett kilátónál. De a lépcsőket még leküzdöttük, és erős szélben gyönyörködtünk a kilátásban.
 |
| Kilátás a Julianus barát toronyból |
Sajnos itt is igaz volt, hogy a párásság erősen rontott a látványon. Előttünk a Duna-kanyar talán legszebb része feküdt Nagymarossal és a Fellegvárral. Innen már magasabbról láttunk rá mint a Köves-mezőn. Készítettünk pár fényképet, majd nekivágtunk a Nagymarosra tartó szakasznak. Elhaladtunk pár körülkerített kutatóárok mellett, majd egy éles balra letérés után ereszkedésbe kezdtünk a hegyoldalban oldalazó ösvényen. Itt páran jöttek szembe, kapaszkodtak felfelé valószínűleg a kilátóhoz. Elég jó tempóban haladtunk, néha már figyelni kellett arra hogy ne menjen át futásba a túra. Pláne hogy oda kellett figyelni arra hogy ne lépjünk göröngyökre vagy kövekre. A Templom-völgyben kiszélesedett az ösvény és már kényelmesebb tempóban haladtunk. Körülöttünk a fák ragyogó őszi színekben pompáztak.
 |
| Lefele a kéken a Templom-völgyben |
Erre már több kiránduló is volt. Aztán lassan elértünk Nagymaros szélső házaihoz, és a Diófa utcán ereszkedtünk toronyiránt.
 |
| Nagymarosi utcán |
Szó szerint, hiszen jól látszódott a templom jellegzetes épülete. Sima sétával elértük a templomot, aminek ismét megcsodáltam a gótikus ablakaiba beleépített újabb ablakokat. Majd pár perc után megérkeztünk a vasútállomáshoz. Pecsételtünk a jegypénztárban, utána autóba szálltunk és hazaindultunk. Már várom a következő börzsönyi szakaszt, mert ez a hegység nagy kedvencem.
 |
| Szintábra |
