Szakasz hossza: 19,8 km
Útvonal:
Ez a
nap is elérkezett. Bármilyen furcsa, eddig még nem vettem részt
teljesítménytúrán. Ennek elsősorban az volt az oka, hogy kissé tartottam attól,
hogy itt valóban a táv és az idő fontos nem a természet, illetve nem egy
csendes magányos dolog. Aztán persze a kipróbálás mellett szólt a kollégám
lelkesedése, aki évek óta járja a Gerecse 50-et. Így idén már elgondolkodtam a
dolgon, illetve fiam is szeretett volna egy ilyen túrán kipróbálni magát. Már
csak az kellett eldönteni, hogy melyik TT-re menjünk. Kettő jöhetett számításba
indulásnak. Az egyik a Gerecse 20 volt a másik a Nyerges 20. 40 ill. 50 km-re
nem akartam menni kezdésnek. Nem szerettem volna ha loholás lesz a
természetjárásból. Aztán az is közrejátszott, hogy a Gerecse 50/20 már jól
kinőtte magát, és hát a tömeg nem igazán vonzott. Így végül is a Nyerges 20
mellett maradtunk. Szombat reggel tehát 7 óra után indultunk otthonról
Nyergesújfalura, a sportpályához. 8 óra előtt regisztráltunk a sátornál,
megkaptuk az itínert és nekivágtunk.
Az időjárás talán túl kegyes is volt hozzánk, hiszen ezen a szép áprilisi napon 30 fok körüli hőmérsékletet jeleztek előre a modellek. Indulás után 10 perccel már meg is álltunk, mert egy fontos momentum - naptej és kullancsriasztó felvitele a bőrünkre - kimaradt az indulás előtt. Ezután már felkészültebben folytattuk az utunkat a településről kifelé haladó szekérúton. Valóban elsőre nem tűnt nagynak a tömeg. Előttünk is, mögöttünk is 50-100 méteres távolságokban 3-as 6-os csoportok rótták a kilométereket.
A Búzás-hegy aljánál a Sándor patakon átívelő hídnál találkoztunk a kollégámmal. Mint megtudtam, idén ő is a 20-ast választotta. Mivel ő kényelmesebb tempóban és nézelődéssel teljesítette a távot, így kis beszélgetés után elmaradt mögöttünk. Kis idő múlva egy Z kanyar után erdőbe értünk, ami a egyre jobban tűző nap miatt kellemessé tette az utat. Az emelkedő néha erősödött, de jó tempóban lehetett előzni. Egyetlen problémát csak a szűk úton való előzés jelentett. Néha lassították a tempónkat az előttünk haladó 6-os 8-as csoportok. Kósa Ernő kopjafájánál egy kellemes kis erdei pihenő van kialakítva padokkal és asztalokkal.
Mi is lepihentünk, és ittunk illetve megettük a reggeli szendvicsünket. Igaz kis fekete bogarak repkedése hamar indulásra késztetett bennünket. Az út szintben haladt egy darabig, aztán lejteni kezdett. Kellemes sétával értük el az erdő végét, ahol jobb kéz felől ismét egy nagyon szimpatikus erdei pihenő volt kialakítva sok asztallal és paddal. Természetesen itt nem álltunk meg, bár ha tudtuk volna a kopjafánál hogy itt van ez a hely, akkor inkább itt álltunk volna meg. Kitárulkozott előttünk a hegyek között megbújó szép kis Mogyorósbánya.
A földút velünk együtt befutott a községbe. Elhaladtunk a Kakukk vendéglő mellett, ahova lassan a kéktúra kapcsán be is kell majd térnünk. Talán a főtéren voltunk, mikor a kék jelzésen balra betértünk a házak közül az erdőbe, és kapaszkodóba kezdtünk. Hamarosan mély löszfalak között haladt az út a Kő-hegy oldalában.
Itt egy kicsit gyorsabb tempóra kapcsoltunk és megelőztünk vagy 25-30 túratársat, így az ellenőrző pontot egyedül értük el. Megkaptuk a pecsétet, majd a csokit és letelepedtünk a fenyők árnyékában. Ekkor estek be azok akiket elhagytunk az utolsó 200-300 méteren és jó kis sor alakult ki. Azért nem tettük rosszul hogy kielőztünk.
Kis pihenés után kigyalogoltunk a Kősziklához, és megnéztük a pazar panorámát. Jól látszódott a Duna vonala Esztergommal, a Kis-kő és a Nagy-Gete. Jól szemügyre lehetett venni a kéktúrás útvonalat, amit hamarosan teljesíteni fogunk. Ezt a kilátást mindenkinek látnia kell aki erre jár!
Még akár órákat lehetne itt pihenni és nézelődni, de indulnunk kellett. A K+ jelzésen ereszkedtünk lefelé a Látó-hegy oldalában újra a K jelzés felé. Ezt a sávot nem rég jelölték ki, ez látszódott a festésen is, illetve hogy az itíneren kívül semmilyen térkép még nem jelezte. Egy elágazásnál kis tanakodás volt, mert a jelzés jobbra – észak-nyugat - felfelé fordult, viszont Péliföldszentkereszt földrajzilag balra – dél-nyugatra – volt. Aztán elindultunk a jelzés után és valóban kb. 60-70 méterre a jó irányba fordult egy hajtűkanyarral. Aztán már a Mária-út is csatlakozott hozzánk. Egy egyenes lejtős szakasz következett, amin jól lehetett látni a kisebb-nagyobb csoportokat, ahogy róják a kilométereket.
Kellemes sétával értük el Péliföldszentkeresztet. A templom mögött volt az ellenőrző pont. Jó sokan voltak körülötte, de ez annak is köszönhető volt, hogy a szorgos szervezők gyors ütemben gyártották a paprikás zsíros kenyeret lilahagymával. Itt mindenki jó kedvel falatozott és feltöltötte vízkészletét. Én is betermeltem 3 kenyeret, és egy 10 perces pihenő után nekivágtunk a második szakasznak.
A meleg teljesen egy nyári kánikulai napra emlékeztetett, nem egy áprilisira. Elhaladtunk a templom mögött és balra felfelé indultunk egy kerítés mellett. Hamar elértünk a szent kutat, majd gyors tempóban libasorban a többiekkel egy kicsit benőtt ösvényen haladtunk felfelé az Öreg-kő alatti szőlők felé.
Egy nagy nyílt
tisztáson hullámvasutaztunk, de szépen növeltük is közben a magasságot. Ezeken
a szakaszokon nagyon jól látszódott hogy jó sokan teljesítik a túrát. Az
emelkedő bevezetett az erdőbe az Öreg-kő oldalában. Árnyas fák árnyékában
emelkedtünk folyamatosan. Elértük az Öreg-kői ellenőrzőpontot. Ott
pecsételtünk, majd az ott osztogatott nápolyit erőforrásaink tuningolására
felhasználtuk. Pihentünk egy 5 percet, majd a hegy keleti oldalán haladva
indultunk tovább. Itt jó pár terepfutó megelőzött minket. A legidősebb lehetett
vagy 70 éves, úgy hogy azért elgondolkodtam hogy lehet még az állóképességemet
javítani az évek során.
Észak felől kerültük a hegyet, majd ereszkedésbe kezdtünk Bajót felé. Nagyon tetszett ahogy a templomtorony mutatta az irányt. Pont előttünk bukkant ki a bokrok közül, és ez nagyon hangulatossá tette az utat.
Beértünk a településre és folyamatos jobbra tartás mellett elértük a főutat. Azon gyalogoltunk addig, amíg az út bal oldalán meg nem láttuk a zöld jelzést hogy elindul felfelé a Magyar-hegyre. Jó kis kaptató kezdődött.
A házak közül kiérve a fiam erőteljesen meg is előzött. Fent olyan bokros, ligetes füves fennsík szerűség várt minket. A szél jól megerősödött, de a nap továbbra is erősen tűzött., A kezemen éreztem hogy szinte tűzött. Jó pár száz méterről már láttuk a következő - utolsó - ellenőrzőpontot.
Ott ittunk és ropit kaptunk, majd a pecsételés után pihenés nélkül vágtunk neki az utolsó - szinte végig ereszkedő - szakasznak. Hamar leértünk a Német-völgy pincesorához ahol a murvás út azonnal éreztette hatását a lábunkra.
Érezhetően nehezebb volt haladni rajta. Bár nem tudom hogy a túra vége éreztette-e inkább magát, bár fáradtnak nem éreztük magunkat. A pincesort elhagyva kis idő múltán kereszteztük a Bajótot Nyergesújfaluval összekötő utat, majd a Bajót-patokot és beértünk a tavak közé.
Itt a már induláskor látott hétvégi házak között kanyarogva értünk vissza a sportpályára. Megkaptuk az utolsó pecsétet, majd egyből az oklevelet és kitűzőt is. Úgy hogy már ilyen is van otthon, de biztos vagyok benne, hogy továbbiak fogják követni. Még a sátornál kaptunk pizzát amit befaltunk. A padoknál pihentek a már beérkezett túratársak is.
Negyedórás pihenő után szedelőzködtünk és hazaindultunk. Nagyon kellemes élménnyel lettünk gazdagabbak és köszönjük a szervezést! Jövőre ugyanitt!
 |
| A regisztrációs sátor |
Az időjárás talán túl kegyes is volt hozzánk, hiszen ezen a szép áprilisi napon 30 fok körüli hőmérsékletet jeleztek előre a modellek. Indulás után 10 perccel már meg is álltunk, mert egy fontos momentum - naptej és kullancsriasztó felvitele a bőrünkre - kimaradt az indulás előtt. Ezután már felkészültebben folytattuk az utunkat a településről kifelé haladó szekérúton. Valóban elsőre nem tűnt nagynak a tömeg. Előttünk is, mögöttünk is 50-100 méteres távolságokban 3-as 6-os csoportok rótták a kilométereket.
 |
| Nyergesújfaluról kivezető földút a Búzás-hegy mellett |
A Búzás-hegy aljánál a Sándor patakon átívelő hídnál találkoztunk a kollégámmal. Mint megtudtam, idén ő is a 20-ast választotta. Mivel ő kényelmesebb tempóban és nézelődéssel teljesítette a távot, így kis beszélgetés után elmaradt mögöttünk. Kis idő múlva egy Z kanyar után erdőbe értünk, ami a egyre jobban tűző nap miatt kellemessé tette az utat. Az emelkedő néha erősödött, de jó tempóban lehetett előzni. Egyetlen problémát csak a szűk úton való előzés jelentett. Néha lassították a tempónkat az előttünk haladó 6-os 8-as csoportok. Kósa Ernő kopjafájánál egy kellemes kis erdei pihenő van kialakítva padokkal és asztalokkal.
 |
| A Kósa Ernő kopjafájánál lévő pihenő mellett |
Mi is lepihentünk, és ittunk illetve megettük a reggeli szendvicsünket. Igaz kis fekete bogarak repkedése hamar indulásra késztetett bennünket. Az út szintben haladt egy darabig, aztán lejteni kezdett. Kellemes sétával értük el az erdő végét, ahol jobb kéz felől ismét egy nagyon szimpatikus erdei pihenő volt kialakítva sok asztallal és paddal. Természetesen itt nem álltunk meg, bár ha tudtuk volna a kopjafánál hogy itt van ez a hely, akkor inkább itt álltunk volna meg. Kitárulkozott előttünk a hegyek között megbújó szép kis Mogyorósbánya.
 |
| Pillantás Mogyorósbányára |
A földút velünk együtt befutott a községbe. Elhaladtunk a Kakukk vendéglő mellett, ahova lassan a kéktúra kapcsán be is kell majd térnünk. Talán a főtéren voltunk, mikor a kék jelzésen balra betértünk a házak közül az erdőbe, és kapaszkodóba kezdtünk. Hamarosan mély löszfalak között haladt az út a Kő-hegy oldalában.
 |
| Kapaszkodó a Kő-hegy oldalában a kék jelzésen |
Itt egy kicsit gyorsabb tempóra kapcsoltunk és megelőztünk vagy 25-30 túratársat, így az ellenőrző pontot egyedül értük el. Megkaptuk a pecsétet, majd a csokit és letelepedtünk a fenyők árnyékában. Ekkor estek be azok akiket elhagytunk az utolsó 200-300 méteren és jó kis sor alakult ki. Azért nem tettük rosszul hogy kielőztünk.
 |
| A Kő-hegyi ellenőrzőpont |
Kis pihenés után kigyalogoltunk a Kősziklához, és megnéztük a pazar panorámát. Jól látszódott a Duna vonala Esztergommal, a Kis-kő és a Nagy-Gete. Jól szemügyre lehetett venni a kéktúrás útvonalat, amit hamarosan teljesíteni fogunk. Ezt a kilátást mindenkinek látnia kell aki erre jár!
 |
| Kilátás a Kő-hegy kiugró szikláiról. A távolban a Duna és Esztergom |
Még akár órákat lehetne itt pihenni és nézelődni, de indulnunk kellett. A K+ jelzésen ereszkedtünk lefelé a Látó-hegy oldalában újra a K jelzés felé. Ezt a sávot nem rég jelölték ki, ez látszódott a festésen is, illetve hogy az itíneren kívül semmilyen térkép még nem jelezte. Egy elágazásnál kis tanakodás volt, mert a jelzés jobbra – észak-nyugat - felfelé fordult, viszont Péliföldszentkereszt földrajzilag balra – dél-nyugatra – volt. Aztán elindultunk a jelzés után és valóban kb. 60-70 méterre a jó irányba fordult egy hajtűkanyarral. Aztán már a Mária-út is csatlakozott hozzánk. Egy egyenes lejtős szakasz következett, amin jól lehetett látni a kisebb-nagyobb csoportokat, ahogy róják a kilométereket.
 |
| Mint a hangyák... |
 |
| Péliföldszentkereszt temploma felé |
Kellemes sétával értük el Péliföldszentkeresztet. A templom mögött volt az ellenőrző pont. Jó sokan voltak körülötte, de ez annak is köszönhető volt, hogy a szorgos szervezők gyors ütemben gyártották a paprikás zsíros kenyeret lilahagymával. Itt mindenki jó kedvel falatozott és feltöltötte vízkészletét. Én is betermeltem 3 kenyeret, és egy 10 perces pihenő után nekivágtunk a második szakasznak.
 |
| Az ellenőrzőpont. |
A meleg teljesen egy nyári kánikulai napra emlékeztetett, nem egy áprilisira. Elhaladtunk a templom mögött és balra felfelé indultunk egy kerítés mellett. Hamar elértünk a szent kutat, majd gyors tempóban libasorban a többiekkel egy kicsit benőtt ösvényen haladtunk felfelé az Öreg-kő alatti szőlők felé.
 |
| Szent-kút |
 |
| Előttünk az Öreg-kő |
 |
| Árnyas fák között az Öreg-kő oldalában |
Észak felől kerültük a hegyet, majd ereszkedésbe kezdtünk Bajót felé. Nagyon tetszett ahogy a templomtorony mutatta az irányt. Pont előttünk bukkant ki a bokrok közül, és ez nagyon hangulatossá tette az utat.
 |
| Érkezünk Bajótra |
Beértünk a településre és folyamatos jobbra tartás mellett elértük a főutat. Azon gyalogoltunk addig, amíg az út bal oldalán meg nem láttuk a zöld jelzést hogy elindul felfelé a Magyar-hegyre. Jó kis kaptató kezdődött.
 |
| A Magyar-hegy oldalában. Háttérben Bajót |
A házak közül kiérve a fiam erőteljesen meg is előzött. Fent olyan bokros, ligetes füves fennsík szerűség várt minket. A szél jól megerősödött, de a nap továbbra is erősen tűzött., A kezemen éreztem hogy szinte tűzött. Jó pár száz méterről már láttuk a következő - utolsó - ellenőrzőpontot.
 |
| Ellenőrző pont a Magyar-hegyen |
Ott ittunk és ropit kaptunk, majd a pecsételés után pihenés nélkül vágtunk neki az utolsó - szinte végig ereszkedő - szakasznak. Hamar leértünk a Német-völgy pincesorához ahol a murvás út azonnal éreztette hatását a lábunkra.
 |
| Nyergesújfalu - Német-völgyi pincesor |
Érezhetően nehezebb volt haladni rajta. Bár nem tudom hogy a túra vége éreztette-e inkább magát, bár fáradtnak nem éreztük magunkat. A pincesort elhagyva kis idő múltán kereszteztük a Bajótot Nyergesújfaluval összekötő utat, majd a Bajót-patokot és beértünk a tavak közé.
 |
| A tavaknál. Közel a cél |
Itt a már induláskor látott hétvégi házak között kanyarogva értünk vissza a sportpályára. Megkaptuk az utolsó pecsétet, majd egyből az oklevelet és kitűzőt is. Úgy hogy már ilyen is van otthon, de biztos vagyok benne, hogy továbbiak fogják követni. Még a sátornál kaptunk pizzát amit befaltunk. A padoknál pihentek a már beérkezett túratársak is.
 |
| A megérdemelt pihenő |
Negyedórás pihenő után szedelőzködtünk és hazaindultunk. Nagyon kellemes élménnyel lettünk gazdagabbak és köszönjük a szervezést! Jövőre ugyanitt!
