Táv: 17 km
A túra útvonala a turistautak.hu térképén nézve:
Július 25-én kihasználva a kánikula mentes napot, elmentem egyet túrázni. Az útvonalat már egy hete kitaláltam. Piliszentiván - Nagy-Szénás - Kutya-hegy nyerge - Fehér út - Zajnát-hegyek - Perbál. Persze nem ez lett, hanem Pilisszentiván helyett Pilisvörösvárról indultam, utánna mentem csak át Szentivánra. Ez a kis meghosszabítás tisztán technikai okok miatt lett beiktatva. Mivel nekem nincs digitális fényképezőgépem csak analóg - viszont sok képet akartam készíteni - a sógoromtól kértem kölcsön. Ő meg Pilisvörösváron lakik. Ezért történt ez a kis toldás. Szóval reggel autóba szálltam és Perbálra - a túra érkezési pontjára - utaztam és ott leparkoltam. Aztán a 6:45-ös Zsámbékról Pilisvörösvárra tartó buszra szálltam. Pilisvörösváron megkaptam a kért fényképezőgépet és nekivágtam. Sajnos a kezdés nem volt éppen kellemes, a 10-es főút mellett gyalogoltam vagy 1 kilométert. Aztán a vasúti síneken átkelve elindultam a sárga jelzésen Szentiván felé.
Egy lépcső vezet fel a Vörösvárt Szentivántól elválasztó domb gerincére. Hangulatos az a rész, szépen karbantartott utcákon vezet a séta. Aztán egy hasonló, hangulatos lépcsősor vezet le Pilisszentivánon a templom előtti térre. Ott a sárga átkel a főúton és balra kanyarodik. Szépen jelezve a Jóreménység utcánál jobbra a hegyek felé kanyarodtam. Lassan elfogyott az aszfalt, és beérkeztem az erdőbe. Egyből egy laza emelkedőn mentem fölfele. Ezen az úton - és még elég sok részen az út folyamán - rendszeresen lovagolnak. Igaz nem láttam egy lovast sem, de a paták néha felszántották a kis utat, illetve ezek a kedves jószágok el-el hagytak maguk után egynémely olyan dolgot, amit azért érdemes kikerülni. Rövid kapaszkodás után elértem azt az aszfaltcsíkot amin jobbra kanyarodva Istvánakna felé lehet letérni. Én természetesen továbbmentem egy szintén aszfaltozott utcán. Na itt kellett figyelnem, mert jobbra le kellett térnem hogy átmenjek a védett területet körbekerítő kerítésen. Meg is találtam a nagy kaput, jobbra tőle a létra. Csodálkoztam viszont, hogy a kapu nem volt lezárva, csak egy riglit kellett elfordítanom és kinyitottam. Így hát a létramászás - egyenlőre - elmaradt. Nem sokkal a kapu után elágazik a túristaút. Egyenesen előre és felfelé folytatódik a sárga az Antal (Antónia) -árokban. Én jobbra kanyarodtam a piroson a Hosszú-árok felé. Ez egy igen kellemes, igazi kiránduló út semmi komolyabb emelkedő nem volt az elején. A csend szinte tapintható volt, csak a néha feltámadó szél okozott egy kis zajt ahogy a magas fák ágai össze-összeértek. Egy őzikét is sikerül meglesnem az út mentén, kb. 50 m-re volt tőlem. Amíg elmentem mellette nem is próbált elfutni. Mivel nem akartam közelebb menni a fák viszont eléggé takartak, nem igazán
sikerült használható képet készítenem róla. Ezután egy darabig még sima séta volt, majd elkezdődött a szuszogtató kaptató felfelé az - egyre mélyülő - árok mentén. Sok kidőlt fa volt az úton, de azért jól lehetett haladni. Az ösvény mellett haladó árok is egyre komolyabb méreteket öltött. Aztán elérkeztem a piros és kék kereszt túristautak elágazásához. Itt leültem egy kicsit pihenni és enni. Aztán folytattam az utat felfelé a piroson. Az emelkedő továbbra sem enyhült, tehát érezni lehetett a csúcs közelségét is. Aztán jó kis kaptató után az ösvény kiért az erdőből és a csúcsok mellett haladt a volt túristaházig. Előtte még megmásztam az egyik kis dombot és körbenéztem. Előttem volt Pilisvörösvár, távolabb Dorog. Szépen mutatta magát a Pilis tömbje és a Gerecse nyúlványai is. Aztán leereszkedtem a volt túristaházhoz és megnéztem az emlékfalat. Onnan a kék jelzésen folytattam az utam a Nagy-Szénás csúcsa felé. Egy kis emelkedő után már fent is voltam. Innen még jobb a kilátás. Látni a Hármashatár-, a János-hegyet, alatta Budapest egy része is kivehető. 
A Nagy-Kopaszt a Csergezán kilátóval, a Kutya hegyet, a Pilist, a Nagy-Getét, A mogyorósi Kősziklát, az Öreg-követ és a Gerecse nyúlványait is. Szóval szép volt. Itt persze fotózgattam, aztán elindultam lefelé a Kutya-hegy nyerge felé. Ez egy kimondottan szép kis út, hangulatos tisztásokkal. 
Itt találkoztam egy kerékpárossal is, aki az ellenkező irányból jött. Ahogy áthaladtam a nyergen a kék jelzés jobbra kanyarodott Piliscsaba felé, én folytattam az utam a balra haladó kék kereszt jelzésen. nemsokára egy nyugdíjasokból álló csoporttal találkoztam akik szintén túráztak. El is gondolkodtam hogy vajon honnan jöhetnek? Gondoltam hogy Nagykovácsi felől, mert ez tünt a legközelebbi logikus helynek. Az út a Kutya-hegy oldalán haladt az erdőben. Egy kis idő múlva elértem az erdő szélét, és kitárulkozott a Zsámbék-medence nyugati része. Szép kilátás volt Zsámbékra, Tökre, Perbálra, utam végcéljára is. A távolban a Gerecse látszott. Ereszkedésbe ment át az út, és hangulatos tisztások és ligetek között haladt egészen a sárga jelzésig. Itt már messziről látszódott a kerítés felett álló létra, ami végül is nem kellett megmásznom, mivel mellette vagy 3 méteren szét volt szedve a kerítés. Így egyszerűen átgyalogoltam a nyíláson. Itt a sárgán jobbra tértem - balra Nagykovácsiba lehetett volna lejutnom – és egy murvás úton haladtam, amíg el nem értem egy tájékoztató táblát, ahol jobbra kanyarodtam egy földúton. Nemsokára elértem egy kis dombot, ahonnan szép kilátás nyílt nyugatra és északra. Innen már nem volt messze az a hely, amit már vártam. Egy nagyobb tisztás volt, ahol megtaláltam a Budai-hegység túristaatlaszaban írt bunkert is. Igaz be volt betonozva, de felismerhető volt. Azért arra kíváncsi lettem volna hogy ki, mikor és miért csinálta ezt. Ezen a helyen leültem a tisztás szélén ott ahonnan nagyon szép kilátás nyílt a környékre. Szemben velem a Mesze-hegy magasodott a kereszttel a tetején. Közöttünk egy kis völgyszerűség húzódott ami jó meredek hegyoldalak vettek körül. Az egyik kopár oldalon kis bokrok és cserjék kapszkodtak, nagyon jól nézett ki. 
A pihenő után megkezdtem az ereszkedést a Zajnát-hegyek felé. Az út nem mászik fel a hegyekre, hanem az oldalán ill. a lábánál kanyarogva ereszkedik egyre lejjebb. Az út mellet mindenfelé fatörzsek voltak rakva, látszott hogy az erdészet dolgozott. No persze ez látszott az úton is, amit a gépek, és a húzott fatörzsek jól felszántottak. Örültem hogy nem eső után jöttem erre, mert akkor biztos hogy bokáig jártam volna a dagonyában. Az út továbbra is lejtett, és a por egyre nagyobb lett. A vége felé már 2-3 cm-es porrétegben gázoltam, ami nem volt éppen kellemes. No de minden rossznak vége szakad egyszer így ennek is. A sárga jelzés kiért egy gazdasági földútra és Perbál felé vette az irányt. Azt hittem már túl vagyok a nagy túrán, de az érdekesebbik rész most kezdődött. Amennyire jól járható volt a sárga eddig – a jelzés a végén már el-el tünedezett – annyira kezdett dzsindzsásodni az egész út. Az ösvény, ami Perbál felé haladt egyre követhetetlnebb lett. Egy idő múlva el is tünt, és egy jó nagy gazos mező kellős közepén álltam. 
Elindultam toronyiránt – szó szerint mivel a perbáli templomot tűztem ki célnak – és elértem egy nádas részt ahol a Benta patak folyik. Na ott már tudtam hogy jó helyen vagyok, mert tőlem 10 méterre egy régi kútkávára volt felfestve a sárga jelzés. Szerintem a 70-es 80-as évek óta nem volt átfestve. Ekkor láttam meg a nádasban egy farönköt ami átvezett a patakon. 
Szemben pedig a kerítés oszlopán ismét egy sárga jelzés integetett. Nosza! Akkor indulás át a „hídon”! Sikerült, és ott a kerítés is meg volt bontva, úgy hogy átértem a szántóföldekre és egy jó földút vezetett Perbál felé. Ezen folytattam az utamat. Útközben a mellettem lévő táblán épp boronáltak, úgy hogy a port is kellemesen nyeltem, mert természetesen épp felém fújta a szél. Jó negyed órás gyaloglás után értem be Perbálra. 
Ott beszálltam a reggel otthagyott autóba és hazamentem. Kellemesen elfáradtam, de megérte ez a túra. Jó kikapcsolódás volt.
A túra útvonala a turistautak.hu térképén nézve:
Július 25-én kihasználva a kánikula mentes napot, elmentem egyet túrázni. Az útvonalat már egy hete kitaláltam. Piliszentiván - Nagy-Szénás - Kutya-hegy nyerge - Fehér út - Zajnát-hegyek - Perbál. Persze nem ez lett, hanem Pilisszentiván helyett Pilisvörösvárról indultam, utánna mentem csak át Szentivánra. Ez a kis meghosszabítás tisztán technikai okok miatt lett beiktatva. Mivel nekem nincs digitális fényképezőgépem csak analóg - viszont sok képet akartam készíteni - a sógoromtól kértem kölcsön. Ő meg Pilisvörösváron lakik. Ezért történt ez a kis toldás. Szóval reggel autóba szálltam és Perbálra - a túra érkezési pontjára - utaztam és ott leparkoltam. Aztán a 6:45-ös Zsámbékról Pilisvörösvárra tartó buszra szálltam. Pilisvörösváron megkaptam a kért fényképezőgépet és nekivágtam. Sajnos a kezdés nem volt éppen kellemes, a 10-es főút mellett gyalogoltam vagy 1 kilométert. Aztán a vasúti síneken átkelve elindultam a sárga jelzésen Szentiván felé.
Egy lépcső vezet fel a Vörösvárt Szentivántól elválasztó domb gerincére. Hangulatos az a rész, szépen karbantartott utcákon vezet a séta. Aztán egy hasonló, hangulatos lépcsősor vezet le Pilisszentivánon a templom előtti térre. Ott a sárga átkel a főúton és balra kanyarodik. Szépen jelezve a Jóreménység utcánál jobbra a hegyek felé kanyarodtam. Lassan elfogyott az aszfalt, és beérkeztem az erdőbe. Egyből egy laza emelkedőn mentem fölfele. Ezen az úton - és még elég sok részen az út folyamán - rendszeresen lovagolnak. Igaz nem láttam egy lovast sem, de a paták néha felszántották a kis utat, illetve ezek a kedves jószágok el-el hagytak maguk után egynémely olyan dolgot, amit azért érdemes kikerülni. Rövid kapaszkodás után elértem azt az aszfaltcsíkot amin jobbra kanyarodva Istvánakna felé lehet letérni. Én természetesen továbbmentem egy szintén aszfaltozott utcán. Na itt kellett figyelnem, mert jobbra le kellett térnem hogy átmenjek a védett területet körbekerítő kerítésen. Meg is találtam a nagy kaput, jobbra tőle a létra. Csodálkoztam viszont, hogy a kapu nem volt lezárva, csak egy riglit kellett elfordítanom és kinyitottam. Így hát a létramászás - egyenlőre - elmaradt. Nem sokkal a kapu után elágazik a túristaút. Egyenesen előre és felfelé folytatódik a sárga az Antal (Antónia) -árokban. Én jobbra kanyarodtam a piroson a Hosszú-árok felé. Ez egy igen kellemes, igazi kiránduló út semmi komolyabb emelkedő nem volt az elején. A csend szinte tapintható volt, csak a néha feltámadó szél okozott egy kis zajt ahogy a magas fák ágai össze-összeértek. Egy őzikét is sikerül meglesnem az út mentén, kb. 50 m-re volt tőlem. Amíg elmentem mellette nem is próbált elfutni. Mivel nem akartam közelebb menni a fák viszont eléggé takartak, nem igazán
sikerült használható képet készítenem róla. Ezután egy darabig még sima séta volt, majd elkezdődött a szuszogtató kaptató felfelé az - egyre mélyülő - árok mentén. Sok kidőlt fa volt az úton, de azért jól lehetett haladni. Az ösvény mellett haladó árok is egyre komolyabb méreteket öltött. Aztán elérkeztem a piros és kék kereszt túristautak elágazásához. Itt leültem egy kicsit pihenni és enni. Aztán folytattam az utat felfelé a piroson. Az emelkedő továbbra sem enyhült, tehát érezni lehetett a csúcs közelségét is. Aztán jó kis kaptató után az ösvény kiért az erdőből és a csúcsok mellett haladt a volt túristaházig. Előtte még megmásztam az egyik kis dombot és körbenéztem. Előttem volt Pilisvörösvár, távolabb Dorog. Szépen mutatta magát a Pilis tömbje és a Gerecse nyúlványai is. Aztán leereszkedtem a volt túristaházhoz és megnéztem az emlékfalat. Onnan a kék jelzésen folytattam az utam a Nagy-Szénás csúcsa felé. Egy kis emelkedő után már fent is voltam. Innen még jobb a kilátás. Látni a Hármashatár-, a János-hegyet, alatta Budapest egy része is kivehető. 
A Nagy-Kopaszt a Csergezán kilátóval, a Kutya hegyet, a Pilist, a Nagy-Getét, A mogyorósi Kősziklát, az Öreg-követ és a Gerecse nyúlványait is. Szóval szép volt. Itt persze fotózgattam, aztán elindultam lefelé a Kutya-hegy nyerge felé. Ez egy kimondottan szép kis út, hangulatos tisztásokkal. 
Itt találkoztam egy kerékpárossal is, aki az ellenkező irányból jött. Ahogy áthaladtam a nyergen a kék jelzés jobbra kanyarodott Piliscsaba felé, én folytattam az utam a balra haladó kék kereszt jelzésen. nemsokára egy nyugdíjasokból álló csoporttal találkoztam akik szintén túráztak. El is gondolkodtam hogy vajon honnan jöhetnek? Gondoltam hogy Nagykovácsi felől, mert ez tünt a legközelebbi logikus helynek. Az út a Kutya-hegy oldalán haladt az erdőben. Egy kis idő múlva elértem az erdő szélét, és kitárulkozott a Zsámbék-medence nyugati része. Szép kilátás volt Zsámbékra, Tökre, Perbálra, utam végcéljára is. A távolban a Gerecse látszott. Ereszkedésbe ment át az út, és hangulatos tisztások és ligetek között haladt egészen a sárga jelzésig. Itt már messziről látszódott a kerítés felett álló létra, ami végül is nem kellett megmásznom, mivel mellette vagy 3 méteren szét volt szedve a kerítés. Így egyszerűen átgyalogoltam a nyíláson. Itt a sárgán jobbra tértem - balra Nagykovácsiba lehetett volna lejutnom – és egy murvás úton haladtam, amíg el nem értem egy tájékoztató táblát, ahol jobbra kanyarodtam egy földúton. Nemsokára elértem egy kis dombot, ahonnan szép kilátás nyílt nyugatra és északra. Innen már nem volt messze az a hely, amit már vártam. Egy nagyobb tisztás volt, ahol megtaláltam a Budai-hegység túristaatlaszaban írt bunkert is. Igaz be volt betonozva, de felismerhető volt. Azért arra kíváncsi lettem volna hogy ki, mikor és miért csinálta ezt. Ezen a helyen leültem a tisztás szélén ott ahonnan nagyon szép kilátás nyílt a környékre. Szemben velem a Mesze-hegy magasodott a kereszttel a tetején. Közöttünk egy kis völgyszerűség húzódott ami jó meredek hegyoldalak vettek körül. Az egyik kopár oldalon kis bokrok és cserjék kapszkodtak, nagyon jól nézett ki. 
A pihenő után megkezdtem az ereszkedést a Zajnát-hegyek felé. Az út nem mászik fel a hegyekre, hanem az oldalán ill. a lábánál kanyarogva ereszkedik egyre lejjebb. Az út mellet mindenfelé fatörzsek voltak rakva, látszott hogy az erdészet dolgozott. No persze ez látszott az úton is, amit a gépek, és a húzott fatörzsek jól felszántottak. Örültem hogy nem eső után jöttem erre, mert akkor biztos hogy bokáig jártam volna a dagonyában. Az út továbbra is lejtett, és a por egyre nagyobb lett. A vége felé már 2-3 cm-es porrétegben gázoltam, ami nem volt éppen kellemes. No de minden rossznak vége szakad egyszer így ennek is. A sárga jelzés kiért egy gazdasági földútra és Perbál felé vette az irányt. Azt hittem már túl vagyok a nagy túrán, de az érdekesebbik rész most kezdődött. Amennyire jól járható volt a sárga eddig – a jelzés a végén már el-el tünedezett – annyira kezdett dzsindzsásodni az egész út. Az ösvény, ami Perbál felé haladt egyre követhetetlnebb lett. Egy idő múlva el is tünt, és egy jó nagy gazos mező kellős közepén álltam. 
Elindultam toronyiránt – szó szerint mivel a perbáli templomot tűztem ki célnak – és elértem egy nádas részt ahol a Benta patak folyik. Na ott már tudtam hogy jó helyen vagyok, mert tőlem 10 méterre egy régi kútkávára volt felfestve a sárga jelzés. Szerintem a 70-es 80-as évek óta nem volt átfestve. Ekkor láttam meg a nádasban egy farönköt ami átvezett a patakon. 
Szemben pedig a kerítés oszlopán ismét egy sárga jelzés integetett. Nosza! Akkor indulás át a „hídon”! Sikerült, és ott a kerítés is meg volt bontva, úgy hogy átértem a szántóföldekre és egy jó földút vezetett Perbál felé. Ezen folytattam az utamat. Útközben a mellettem lévő táblán épp boronáltak, úgy hogy a port is kellemesen nyeltem, mert természetesen épp felém fújta a szél. Jó negyed órás gyaloglás után értem be Perbálra. 
Ott beszálltam a reggel otthagyott autóba és hazamentem. Kellemesen elfáradtam, de megérte ez a túra. Jó kikapcsolódás volt.
