A héten megvettem az OKT-hoz a most megjelent 2007-es igazolófüzetet. Eleve a kinézete is sokat javult, a másik hogy ez már digitális térképeket tartalmaz.
Persze nyomtatva. :-)) A szakaszok hossza is GPS-el lett kimérve, így pontosabb is, és a teljes távon jelöli az emelkedés és lejtés szintjét. Sőt, 2007 második felétől változtattak az útvonalon, úgy hogy ebben már az is benne van. Így az új táv több mint 1128 km.
Jövő hét elején - remélhetőleg - kiderül hogy mikor műtik a fiamat. Persze túrázni csak a teljes felépülés után lehet. De remélem legkésőbb október elejére útrakész lesz a csapat.

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése