Táv: 13 km
A túra útvonala:
Egy szép napos – bár elég párás – októberi szombaton fiammal nekiindultunk egy börzsönyi túrának. Pontosabban most nem a magas Börzsönybe - mint egy előző túrámon, - hanem a Duna-kanyar egyik szép helyére a Szent Mihály-hegyre esett a választásunk. Autóba ültünk és Zebegényig mentünk. Ott a vasútállomás mellett leparkoltunk, majd elsétáltunk a vasútállomásra - ami elég lepusztult benyomást tett ránk - megvettük a jegyeket, majd a kb. 5 perces késéssel befutó személlyel elvonatoztunk Nagymarosra ahonnan a túrát indítottuk. Mikor leszálltunk a vonatról egy ott lévő igen gazdag választékkal rendelkező zöldségesnél bevásároltunk egy kis gyümölcsből. Egy-egy banánt egyből be is faltunk, hogy a fárasztó vonatozás során elveszített energiát pótoljuk. Aztán nekiindultunk a sárga jelzésnek. Elég hamar a XIV. században épült nagymarosi templomhoz értünk, amit már – fényképekről – ismertünk.
 |
| A nagymarosi templom |
Viszont csak most tűnt fel, hogy elég érdekes átépítések voltak az épületen. Az oldalsó falon lévő gótikus – vagy legalábbis nekem annak tűnő – ablakokat egy újabb keletű hatalmas ablakkal erőteljesen átrendezték. Gondolom a régi ablakokat belső felüknél befalazták.
 |
| Érdekes ablakozás... |
Ezt persze csak akkor tudtuk volna megállapítani, ha bemegyünk, de ezt nem tettük meg. Talán majd legközelebb. A nézelődés után továbbmentünk a nagymarosi utcákon. A belterület elhagyása után elég sokáig haladtunk a külterületi hétvégi házak között. Mint ne mondjak, szerettem már magam mögött tudni a házakat. Vártam az igazi erdei ösvényeket. Ez elég sokáig nem következett be. Utunkról visszafordulva megtekinthettük a magasban méltóságteljesen trónoló Fellegvárat.
 |
| Úton az S jelzésen. Visszatekintve Visegrádra. |
Ahogy emelkedtünk, úgy nyílt ki a Duna-kanyar látképe előttünk. Sajnos az erős pára eléggé elrontotta a látványt, de így emlékezetes volt. Érdekes volt, hogy a hegyen sok olyan hétvégi házat láttunk, ami ránézésre vagy 15-20 év óta lakatlan lehetett. Annyira körbenőtte némelyiket az erdő hogy elképzelni sem tudom hogy ezt a gazdája elnézné. Aztán elmaradtak mellettünk a házak és végre beértünk az igazi erdőbe. Vastag avarréteg fogadott minket az ösvényen.
 |
| A Rigó-hegy oldalában |
A Rigó-hegy oldalában kimentünk a Gánti kilátóhoz, amit egy új tábla jelzett az S jelzésen. A 300 méteres kitérő nagyon megéri. Innen láttuk túránk során elsőnek a Duna-kanyar gyönyörű panorámáját. Ezt egy kis pihenésre ki is használtuk.
 |
| Kilátás a Gánti kilátótól |
Aztán nekiveselkedtünk újra és irányt vettünk a Remete-barlang felé az SΩ jelzésen egy hangulatos ösvényen.
 |
| Kanyargó ösvény a Remete-barlang felé |
Természetesen fiam kedvéért – no meg én sem álltam ellent – minden kiszögelésnél megálltunk ahol a Dunára lehetett nézni. A csend a jó idő és a gyönyörű októberi színek megtették a hatásukat. A Remete-völgy felett megcsodáltuk a hatalmas kőomlás félét. Majd egy ösvényen, ami nem a turistaút része leereszkedtünk egy kilátóponthoz, és nézegettük a Dunán úszó hajókat és a parton futó vonatokat.
 |
| Kilátás a Remete-völgyre és a Dunára |
Mint ha egy terepasztalt szemléltünk volna. Fiúgyermekes apukáknak kötelező kitérő! Magam állíthatom. Ezután nekiveselkedtünk és egy meredek lejtőn elkezdtünk ereszkedni a völgybe.
 |
| Sziklák a Remete-völgyben |
Ezen a részen elég nagy volt a szembe forgalom, gondolom mindenki a barlangoktól jött. A völgyben elmentünk néhány beton rom mellett. Ki tudja mik voltak azok régen. Első elgondolásra valami katonai dolognak gondolnám. Aztán az ösvény meredeken kapaszkodni kezdett felfelé. A végén a megérdemelt jutalommal a Remete-barlanggal.
 |
| A Remete-barlang |
 |
| Kilátás a barlangból |
Na itt jól körülnéztünk, sőt a barlangoktól lefelé egy kis ösvényen le is ereszkedtünk körülnézni. Ami jó ötletnek tűnt addig, amíg nem kellett megnézni hogy merre kell majd visszamászni. Kis pihenő után tehát visszakapaszkodtunk a barlang előtti kis tisztásra és kezdtük keresni a sárga háromszög jelzést. Amit természetesen – mármint a jelet – másodperceken belül fel is fedeztünk a sziklákon. Bár amikor nekiindultunk, hogy arra felé megyünk tovább nem igazán vettük észre merre kellene menni. Az irány jó volt, de pár perces fejtekergetés után találtunk csak rá az ösvényre, ami a szikláktól jobbra felfelé vezet a hegyoldalba. Nosza megkezdtük a kapaszkodást a fák között. Maga az ösvény egy idő múlva eltűnt, de az itt-ott feltűnő jelzések mutatták a fő csapásirányt. Szuszogtató emelkedőt kellett megmásznunk, de elértük a sárga kereszt jelzésű ösvényt. Ott egy szemből jövő csoportnak elmagyaráztuk merre juthatnak le a barlanghoz. Aztán az ösvényen balra fordultunk, de nem mentünk fel a Szent Mihály-hegy csúcsára, hanem a háromszög jelzésen balra megkerültük azt. Kis gyaloglás után jobbról megérkezett mellénk a kék sáv, így azon folytattuk emelkedésünket az Ürmös-rét ill. a Hegyes-tető felé. Útközben megnéztük a körülkerített kutatóárkokat, majd kiértünk az Ürmös-rétre. Itt a tisztáson egyből lehetett látni, hogy kisebb csoportok haladtak velünk a kilátó felé. Természetesen mi is a Julianus barát tornyot céloztuk meg, és egy kis enyhe emelkedő után már ott álltunk alatta, majd természetesen felmentünk a tetejébe.
 |
| A Julianus barát torony a Hegyes-tetőn |
Ott persze kisebb tömeg volt, úgyhogy helyezkedni kellett a kilátást megörökítő fotó elkészítése érdekében. Ha valaki idáig felmászik, ki ne hagyja a nézelődést.
 |
| Kilátás a Dunakanyarra a toronyból |
Valóban szép látvány a Duna-kanyarra, a Visegrádi fellegvárra, a Prédikálószékre és úgy általában a Pilis vonulatára. Kis nézelődés után újra nekivágtunk a kéknek a Világos-tér felé. Erős lejtmenet kezdődött. Nem irigyeltem azokat, akik szemből jöttek felfelé. Jó kis kapaszkodás lehetett. A rét elején egy padon megpihentünk, és lejjebb apasztottuk a velünk kiránduló élelmiszerek súlyát, majd nekivágtunk a túra utolsó szakaszának Zebegény felé a sárga jelzésen. Ez egy szép laza emelkedővel indult majd süllyedt az általam úgy szeretett börzsönyi erdőben.
 |
| Az S jelzés a Remetekereszt-bércen Zebegény felé |
Aztán a lejtő egy idő után megviselte a lábunkat és éreztük, hogy ha még sokáig tart, akkor méltán számíthatunk egy laza izomlázra. Ilyenkor jót tett azért a túrabot. Hivatalos álláspont szerint kímélte a térdet az ereszkedésnél. Bizonyára így volt. Szép lassan közeledtünk Zebegényhez: Már a túra előtt eldöntöttem, hogy a Trianon emlékművet feltétlenül felkeressük, úgy hogy a sárga kereszt jelzés felé vettük az irányt és így értük el az emlékhelyet. Felmentünk a kilátóba és természetesen a környékén is körbenéztünk. Amint az várható volt sok-sok nemzeti szalagos koszorú volt mindenfelé.
 |
| Kilátás a Trianon emlékmű tornyából |
 |
| Trianon emlékmű |
Mivel már kezdett késő lenni, - sok időt eltöltöttünk a Duna-kanyar nézelődésével a túra első szakaszán – ezért túl sokat nem is időztünk itt, hanem egy jól kiépített szerpentinszerűen kanyargó járdán lementünk a településre, ahol elsétáltunk a templom mellett majd autóba szálltunk.
 |
| A zebegényi Havas Boldogasszonynak szentelt templom |
Kissé kifújtuk magunkat és elindultunk hazafelé. Már ekkor elhatároztam, hogy egy napra érdemes még Zebegénybe is ellátogatni és körülnézni, mert most erre sajnos nem volt időnk.
