Friss!

Hát a blog mint látható erősen lemaradt a folyó időtől. DE! Próbálom lassan utolérni magam. Gondolkodtam hogy a szerkesztéseket milyen ütemben csináljam, és arra jutottam hogy lehet hogy kiteszem azokat a túrákat ill. kirándulásokat amikről szeretnék írni. Aztán folyamatasosan készre próbálom állítani. Meglátjuk milyen sikerrel.
Ami változás lesz, hogy eddig a bejegyzések dátuma megegyezett a történés idejével, de ezt meg kell szüntetnem. Így a blog bejegyzés címe fogja tartalmazni az időpontot amikor a túrát végigjártam.

2011. április 20., szerda

2010.10.30. - BÖRZSÖNY II. ( Nagymaros - Remete-barlang - Szent Mihály-hegy - Hegyes-tető - Zebegény )

Táv: 13 km
A túra útvonala:

Egy szép napos – bár elég párás – októberi szombaton fiammal nekiindultunk egy börzsönyi túrának. Pontosabban most nem a magas Börzsönybe - mint egy előző túrámon, - hanem a Duna-kanyar egyik szép helyére a Szent Mihály-hegyre esett a választásunk. Autóba ültünk és Zebegényig mentünk. Ott a vasútállomás mellett leparkoltunk, majd elsétáltunk a vasútállomásra - ami elég lepusztult benyomást tett ránk - megvettük a jegyeket, majd a kb. 5 perces késéssel befutó személlyel elvonatoztunk Nagymarosra ahonnan a túrát indítottuk. Mikor leszálltunk a vonatról egy ott lévő igen gazdag választékkal rendelkező zöldségesnél bevásároltunk egy kis gyümölcsből. Egy-egy banánt egyből be is faltunk, hogy a fárasztó vonatozás során elveszített energiát pótoljuk. Aztán nekiindultunk a sárga jelzésnek. Elég hamar a XIV. században épült nagymarosi templomhoz értünk, amit már – fényképekről – ismertünk.

A nagymarosi templom

Viszont csak most tűnt fel, hogy elég érdekes átépítések voltak az épületen. Az oldalsó falon lévő gótikus – vagy legalábbis nekem annak tűnő – ablakokat egy újabb keletű hatalmas ablakkal erőteljesen átrendezték. Gondolom a régi ablakokat belső felüknél befalazták. 

Érdekes ablakozás...

Ezt persze csak akkor tudtuk volna megállapítani, ha bemegyünk, de ezt nem tettük meg. Talán majd legközelebb. A nézelődés után továbbmentünk a nagymarosi utcákon. A belterület elhagyása után elég sokáig haladtunk a külterületi hétvégi házak között. Mint ne mondjak, szerettem már magam mögött tudni a házakat. Vártam az igazi erdei ösvényeket. Ez elég sokáig nem következett be. Utunkról visszafordulva megtekinthettük  a magasban méltóságteljesen trónoló Fellegvárat

Úton az S jelzésen. Visszatekintve Visegrádra.

Ahogy emelkedtünk, úgy nyílt ki a Duna-kanyar látképe előttünk. Sajnos az erős pára eléggé elrontotta a látványt, de így emlékezetes volt. Érdekes volt, hogy a hegyen sok olyan hétvégi házat láttunk, ami ránézésre vagy 15-20 év óta lakatlan lehetett. Annyira körbenőtte némelyiket az erdő hogy elképzelni sem tudom hogy ezt a gazdája elnézné. Aztán elmaradtak mellettünk a házak és végre beértünk az igazi erdőbe. Vastag avarréteg fogadott minket az ösvényen.

A Rigó-hegy oldalában

A Rigó-hegy oldalában kimentünk a Gánti kilátóhoz, amit egy új tábla jelzett az S jelzésen. A 300 méteres kitérő nagyon megéri. Innen láttuk túránk során elsőnek a Duna-kanyar gyönyörű panorámáját. Ezt egy kis pihenésre ki is használtuk. 

Kilátás a Gánti kilátótól

Aztán nekiveselkedtünk újra és irányt vettünk a Remete-barlang felé az SΩ jelzésen egy hangulatos ösvényen. 

Kanyargó ösvény a Remete-barlang felé

Természetesen fiam kedvéért – no meg én sem álltam ellent – minden kiszögelésnél megálltunk ahol a Dunára lehetett nézni. A csend a jó idő és a gyönyörű októberi színek megtették a hatásukat. A Remete-völgy felett megcsodáltuk a hatalmas kőomlás félét. Majd egy ösvényen, ami nem a turistaút része leereszkedtünk egy kilátóponthoz, és nézegettük a Dunán úszó hajókat és a parton futó vonatokat.

Kilátás a Remete-völgyre és a Dunára

Mint ha egy terepasztalt szemléltünk volna. Fiúgyermekes apukáknak kötelező kitérő! Magam állíthatom. Ezután nekiveselkedtünk és egy meredek lejtőn elkezdtünk ereszkedni a völgybe.

Sziklák a Remete-völgyben

Ezen a részen elég nagy volt a szembe forgalom, gondolom mindenki a barlangoktól jött. A völgyben elmentünk néhány beton rom mellett. Ki tudja mik voltak azok régen. Első elgondolásra valami katonai dolognak gondolnám. Aztán az ösvény meredeken kapaszkodni kezdett felfelé. A végén a megérdemelt jutalommal a Remete-barlanggal.

A Remete-barlang
Kilátás a barlangból

Na itt jól körülnéztünk, sőt a barlangoktól lefelé egy kis ösvényen le is ereszkedtünk körülnézni. Ami jó ötletnek tűnt addig, amíg nem kellett megnézni hogy merre kell majd visszamászni. Kis pihenő után tehát visszakapaszkodtunk a barlang előtti kis tisztásra és kezdtük keresni a sárga háromszög jelzést. Amit természetesen – mármint a jelet – másodperceken belül fel is fedeztünk a sziklákon. Bár amikor nekiindultunk, hogy arra felé megyünk tovább nem igazán vettük észre merre kellene menni. Az irány jó volt, de pár perces fejtekergetés után találtunk csak rá az ösvényre, ami a szikláktól jobbra felfelé vezet a hegyoldalba. Nosza megkezdtük a kapaszkodást a fák között. Maga az ösvény egy idő múlva eltűnt, de az itt-ott feltűnő jelzések mutatták a fő csapásirányt. Szuszogtató emelkedőt kellett megmásznunk, de elértük a sárga kereszt jelzésű ösvényt. Ott egy szemből jövő csoportnak elmagyaráztuk merre juthatnak le a barlanghoz. Aztán az ösvényen balra fordultunk, de nem mentünk fel a Szent Mihály-hegy csúcsára, hanem a háromszög jelzésen balra megkerültük azt. Kis gyaloglás után jobbról megérkezett mellénk a kék sáv, így azon folytattuk emelkedésünket az Ürmös-rét ill. a Hegyes-tető felé. Útközben megnéztük a körülkerített kutatóárkokat, majd kiértünk az Ürmös-rétre. Itt a tisztáson egyből lehetett látni, hogy kisebb csoportok haladtak velünk a kilátó felé. Természetesen mi is a Julianus barát tornyot  céloztuk meg, és egy kis enyhe emelkedő után már ott álltunk alatta, majd természetesen felmentünk a tetejébe.

A Julianus barát torony a Hegyes-tetőn

Ott persze kisebb tömeg volt, úgyhogy helyezkedni kellett a kilátást megörökítő fotó elkészítése érdekében. Ha valaki idáig felmászik, ki ne hagyja a nézelődést.

Kilátás a Dunakanyarra a toronyból

Valóban szép látvány a Duna-kanyarra, a Visegrádi fellegvárra, a Prédikálószékre és úgy általában a Pilis vonulatára. Kis nézelődés után újra nekivágtunk a kéknek a Világos-tér felé. Erős lejtmenet kezdődött. Nem irigyeltem azokat, akik szemből jöttek felfelé. Jó kis kapaszkodás lehetett. A rét elején egy padon megpihentünk, és lejjebb apasztottuk a velünk kiránduló élelmiszerek súlyát, majd nekivágtunk a túra utolsó szakaszának Zebegény felé a sárga jelzésen. Ez egy szép laza emelkedővel indult majd süllyedt az általam úgy szeretett börzsönyi erdőben.

Az S jelzés a Remetekereszt-bércen Zebegény felé

Aztán a lejtő egy idő után megviselte a lábunkat és éreztük, hogy ha még sokáig tart, akkor méltán számíthatunk egy laza izomlázra. Ilyenkor jót tett azért a túrabot. Hivatalos álláspont szerint kímélte a térdet az ereszkedésnél. Bizonyára így volt. Szép lassan közeledtünk Zebegényhez: Már a túra előtt eldöntöttem, hogy a Trianon emlékművet feltétlenül felkeressük, úgy hogy a sárga kereszt jelzés felé vettük az irányt és így értük el az emlékhelyet. Felmentünk a kilátóba és természetesen a környékén is körbenéztünk. Amint az várható volt sok-sok nemzeti szalagos koszorú volt mindenfelé.

Kilátás a Trianon emlékmű tornyából
Trianon emlékmű


Mivel már kezdett késő lenni, - sok időt eltöltöttünk a Duna-kanyar nézelődésével a túra első szakaszán – ezért túl sokat nem is időztünk itt, hanem egy jól kiépített szerpentinszerűen kanyargó járdán lementünk a településre, ahol elsétáltunk a templom mellett majd autóba szálltunk.

A zebegényi Havas Boldogasszonynak szentelt templom

Kissé kifújtuk magunkat és elindultunk hazafelé. Már ekkor elhatároztam, hogy egy napra érdemes még Zebegénybe is ellátogatni és körülnézni, mert most erre sajnos nem volt időnk.

Nincsenek megjegyzések: