2012.03.16. - BÖRZSÖNY III. - Márianosztra - Kopasz-hegy

Táv: 11 km

Útvonal:

Az év első „komolyabb” túrájára március idusán került sor. Nagyon kellemes napos időt jeleztek előre, így ezt nem lehetett kihagyni. Kb. 1 héttel előtte már kiválasztottam a célpontot, és ismét a Börzsönyre esett a választásom. Mivel mát többen javasolták Márianosztrát mint kirándulási helyet, ezért ezen a részen kerestem magamnak valami nem túl hosszú útvonalat. Mivel a Kopasz-hegyet is útba akartam ejteni, ezért a Márianosztráról induló P+ majd Z+ és a településre visszaérkező Z jelzést választottam. Autóval Márianosztrára mentem, majd megnéztem a Pálos kolostor templomát és a fegyház bejáratát.

Bejárat a kolostorhoz és a fegyházhoz

Magyarok Nagyasszonya kegytemplom

A templom belülről

Ezek után nekiveselkedtem, és az új felfestett Mária út és P+ jelzés mentén elindultam. Első célom a régi rabtemető...lett volna, de a jelzés sajnos egy zárt kerítéshez vezetett, ami a börtön telephelyére nyílt. Persze zárva. De a jel a kapun. Érdekes volt. Pár percig tanakodtam, de mivel semmilyen megoldást nem találtam, gondoltam balra kerülve az egész fegyházat, majd rátalálok a jó útra. ezért egy lépcsősoron lementem a fegyháztól a kisvasút megállója felé. Valószínűleg pár perce vonat érkezhetett, mert egy elég népes középiskolás csapat jött nagy hangon velem szemben. Amint elhaladtam a megálló mellett, csak a P és Z jelzést láttam, ami lassan észak-nyugati irányba távolodott tőlem. Látszott hogy ez nem lesz jó irány, és ezt természetesen a térképem is mutatta. Egy éppen ott kertet szépítgető idősebb házaspártól kértem útmutatást a rabtemető felé. Mondtak egy utat, de felhívták a figyelmemet arra, hogy elég nagyot kell kerülnöm, mert egy út elvezet a major mellett amik szabadon lévő kutyák őriznek. Ezt érdemes kikerülni, majd a lőteret nyugatra megkerülve visszamenni a rabtemetőhöz. 

Távolban a Kopsz-hegy

A térképem szerint ez elég nagy kerülő lett volna, ezért a lőtérhez mentem egyenesen, és hát mint ne mondjak, kissé illegális átmásztam a kerítésen és átvágva a lőtéren. Mivel üres volt az egész ezért engedtem meg magamnak ezt a luxust. Persze arra fokozottan figyeltem, hogy ne okozzak semmiben kárt, elsősorban a kapuban és kerítésben se. Aztán felkapaszkodtam egy ösvényen a hegyoldalon, és egy íves jobb kanyarral kb. 10 perc alatt – egy patakmedren átkelve – a rabtemetőhöz értem. Jól látszódott a kereszteken, hogy az 50-es években hagyták abba az ide temetkezést. 

R.I.P.

Rabtemető

Most éppen pályázati pénzen felújítják és emlékhely lesz. Rövid nézelődés után folytattam az utamat a P+ jelzésen. Mivel a fák még nem lombosodtak, így a tavaszi napfény akadály nélkül jutott mindenhova az erdőbe. Ennek megvan az a szépsége, hogy nagyon jól látható minden apró részlet, ami már nyáron a zöld eltakar. Egy kis pihenőt tartottam egy tisztásnál és nekivetkőztem, mert a nap kezdett igen melegen sütni. Áthaladtam egy kőhídon és az erdei csendben meneteltem. 

Át a kőhídon

A Bezina-rét felé közeledve, a völgyben lévő patakmederben sok helyen csillogott még a jég, holott már kb. 15-18 fokos lehetett a levegő. Az út többször keresztezte a régi vasúti útpályát, amit talán egyszer felújítanak. Nagyon kellemes kisvasút lehetne erre is. Néhány helyen még a régi talpfák is észrevehetőek voltak. 

A volt kisvasút nyomvonala

Elértem a Z+ jelzést, itt jobbra fordultam a Bükkös-ároknál. Erre már egy nagyobb turistacsoporttal is találkoztam, akik gondolom Nagyírtáspuszta felé mentek. Az itt lévő patakon is elég vastag jég volt még. Látszik hogy ezekben az árkokban nagyon megül a hideg levegő. Közepes kapaszkodóval értem el a Z jelzést. Az ott lévő kis tisztáson leültem egy kidőlt száraz fára és megettem egy szendvicset, ill. rendbe szedtem a ruházatomat a meleg miatt. Így kényelmesebben folytattam az utamat a szekérúton A Z jelzésen. Egy jobbos kanyar után lejteni kezdett a kényelmes út, és egy tisztás ill. kereszteződéshez értem. Balra tőlem már magasodott a Kopasz-hegy oldala. Kerestem is Z∆ háromszöget ami felvezet a tetőre. Aztán balra megláttam egy ösvényt és azon nekivágtam. Erős emelkedő kezdődött, ami persze nem a jelzésen vezetett, de hát gondoltam kissé lerövidítem a távot. Persze egyre nehezebb volt a kis fákat és bokrokat kerülgetni. De egy kis idő múlva elértem a „hivatalos” ösvényt is. Ez nem volt olyan meredek mint amin jöttem. Még…Aztán a csúcs felé egyre jobban az lett, átváltozott kimerítő kapaszkodóvá. Viszont mikor felértem, kárpótolt mindenért a látvány. A jóformán kopasz hegytetőről teljes körpanoráma tekinthető meg. Így ha valaki a Z jelzésen halad el a lábánál megéri ide felkapaszkodni. A gerincen DNY-i irányban kisétáltam az ott található keresztig. 

Kilátás a Kopasz-hegyről egy párás napon

A csúcs tövében egy kisebb társaság pihent. Mérsékelt szél fújt fent és semmi nem volt ami megfogta volna. A kilátás azért nem volt tökéletes, mert a pára már betakarta az egyre távolabbi helyeket. Márianosztra szinte a lábamnál feküdt, kivehető volt a fegyház épülete is. Természetesen készítettem pár képet miközben próbáltam egyeztetni a térképen szereplő tájat a szemem előtt lévővel. Nagyrész sikerült is. Észak felé a Sós-hegy kopasz oldala volt látható, és mint hangyák sora vonult rajta egy népesebb turista csapat. Arra talán még én is fogok járni valamikor, hiszen könnyen el lehet jutni oda. Akár Nagyirtáspusztáról, akár  Kóspallagról jól megközelíthető egy rövidebb kirándulással. Kb. fél órát töltöttem a hegyen, majd szedelőzködtem és most már a Z háromszög jelzésen indultam lefelé. Elértem a Z jelzést és gyors tempóban haladtam a fák között a jól járható rúton. Elhaladtam egy tisztás mellett majd kissé magasabb löszfalak között. 

Galambos-rét

Hamarosan beértem Márianosztrára, és a kálvária felé vettem az irányt. Mikor a domb lábához értem, rádöbbentem hogy a tetejére már nincs kedvem felmászni, így hát csak megnéztem. 

Kálvária

Ezután átvágtam a településen az autóhoz, majd hazamentem. Ez a túra kellemes lehet csak Márianosztráról a Kopasz-hegyre és vissza a Z jelzésen. A kilátás nagyon kellemes, javaslom mindenkinek.

Szintábra

2011.11.06. - ORSZÁGOS KÉKTÚRA (OKT) 171.-172. szakasz ( Kisinóczi th. - Nagybörzsöny ) - Börzsöny

Szakasz hossza: 17,9 km
Valóságban bejárt út hossza (bekötőutakkal): 20,1 km
Útvonal:

Szakasz magassági adatok: Min: 110 m, Max: 476 m, Átlag: 281 m

Emelkedés: 557 m

Lejtés: -770 m

Max. meredekség: 28% 

Max. lejtés: 25% 

Átlag emelkedés/lejtés: 6,8%/-6,3%

Hűvös és párás, de napsütéses időben vágtunk neki az OKT első börzsönyi szakaszának. A Kisinóczi turistaháztól Nagymarosig jelölt kéket terveztük végigtaposni. Reggel Nagymarosig utaztunk és a vasútállomás melletti parkolóban tettük le az autót. Onnan átvonatoztunk Kismarosra. Egy fél órás várakozás után már buszon is voltunk, ami felvitt minket a túránk kezdőpontjához, a Kisinóczi turistaházhoz. A buszon elég sokan voltak, látszott hogy a jó idő sokakat kimozdított a szabadba. Velünk együtt olyan tizenöten szálltak le. Másik három túrázóval a pecsétet kerestük, de mivel korán volt még ki kellett hozatnunk az étteremből. Miután elvégeztük a szükséges adminisztrációt, nekivágtunk az útnak. Figyelnünk kellett arra, hogy itt megváltozott a kék, és nem a főúton indult vissza Kóspallagra, hanem észak felé. Kb. 50 méter után balra befordultunk az erdőbe a régi sárga négyzet jelzésen. Ez most már a kék jelzés. Átkeltünk egy patakon, majd emelkedni kezdett az avarral teleszórt út.

A turistaház után az erdőben

Néhány perces kapaszkodó után a kóspallagi kálváriára értünk fel. Ott körülnéztünk, majd neki is vetkőztünk, mert szépen melegedett az idő.

A kóspallagi kálvária

Aztán egy murvás ösvényen lerobogtunk a községbe. Itt a főúton kanyarogtunk végig a településen, majd egy kis mezőn vágtunk át. Itt eléggé érdekes módon egy jó kis dzsindzsában vezetett a kék. Meg is küzdöttünk a marasztaló tövisekkel. Jó érzés volt tudni, hogy tőlünk kb. 50 méterre sima mezőn is átvághattunk volna erre. De hát a kéktúra arról szól, hogy ne hagyjuk el a jelzést. Ez azért kissé vicces volt. Mikor ezen túljutottunk, kereszteztük az aszfalt utat és egy jól karbantartott széles ösvényen emelkedni kezdtünk az erdőben. Majd fél órás séta után értünk ki a Békás-rétre. Egy kicsit még haladtunk rajta, majd letelepedtünk és ételt ill. italt vettünk magunkhoz. Közben körülnéztünk és próbáltuk magunk körül beazonosítani a hegyeket. Sajnos elég párás volt a levegő, így a várt kilátás sajnos nem volt olyan jó mint tiszta időben. Viszont nagyon nagy csönd vett körül minket, és ez a város zajához képest nagy nyugalommal töltött el. Ismét nekiveselkedtünk, és folytattuk az utunkat, ami folyamatos lejtésbe ment át, és gyakorlatilag a Malom-völgyi-patakig lefelé haladtunk.

Át a Malom-völgyi patakon

A patakon egy kis fahídon keltünk át, ahol kicsit távolabb látszódott a halastó is. Pár kiránduló bóklászott a fák között. Tisztességes kaptató kezdődött, majd ennek végén megérkeztünk a Törökmezői turistaházhoz. Itt az étteremben pecsételés előtt megebédeltünk és feltöltöttük vízkészletünket, majd indultunk tovább.

A Törökmezői turistaház

Kis idő múlva ismét lejteni kezdett az út, egészen a vizes-árokig. Innentől aztán erős kaptató indult. Kb. 700 méteren, 107 métert emelkedtünk. Nem volt egy leányálom felfelé, de szerencsére hamar elment ez a 15 perces szakasz. Kifújtuk magunkat, de pihenni nem akartam, mert úgy éreztem, hogy nehezebb lesz elindulni. Szintben haladtunk szép őszi színekbe öltözött erdőben. Tölgyek és gyertyánok szegélyezték utunkat. Pláne szép kis tölgyes volt a Köves-mező felé haladó műút mellett.

Úton a Köves-mező felé

Szerencsére a kék nem az úton, hanem tőle kb. 50 méterre haladt szellősen álló tölgyek között. Kiértünk a Köves-mezőre. Itt kisebb pihenőt tartottunk a parkoló mellett álló padoknál.

Pihenő Köves-mezőn. Háttérben a Fellegvár

Szép kilátás volt a Dunára és a visegrádi Fellegvárra. A pihenő után nekiveselkedtünk, és elindultunk meghódítani a Hegyes-tetőt. Az erdőben ahogy haladtunk felfelé olyan volt mintha tél lenne. Csak nem a hópelyhek, hanem a falevelek szállingóztak lefelé sűrű tömegben. Húsz perces séta után értünk a Világos-térre. Itt egy percre megálltunk erőt meríteni a következő fél kilométeres szakaszhoz. A Hegyes-tetőig tartó erős emelkedő megtette hatását. Lihegve álltunk a végén a Julianus barátról elnevezett kilátónál. De a lépcsőket még leküzdöttük, és erős szélben gyönyörködtünk a kilátásban.

Kilátás a Julianus barát toronyból

Sajnos itt is igaz volt, hogy a párásság erősen rontott a látványon. Előttünk a Duna-kanyar talán legszebb része feküdt Nagymarossal és a Fellegvárral. Innen már magasabbról láttunk rá mint a Köves-mezőn. Készítettünk pár fényképet, majd nekivágtunk a Nagymarosra tartó szakasznak. Elhaladtunk pár körülkerített kutatóárok mellett, majd egy éles balra letérés után ereszkedésbe kezdtünk a hegyoldalban oldalazó ösvényen. Itt páran jöttek szembe, kapaszkodtak felfelé valószínűleg a kilátóhoz. Elég jó tempóban haladtunk, néha már figyelni kellett arra hogy ne menjen át futásba a túra. Pláne hogy oda kellett figyelni arra hogy ne lépjünk göröngyökre vagy kövekre. A Templom-völgyben kiszélesedett az ösvény és már kényelmesebb tempóban haladtunk. Körülöttünk a fák ragyogó őszi színekben pompáztak.

Lefele a kéken a Templom-völgyben

Erre már több kiránduló is volt. Aztán lassan elértünk Nagymaros szélső házaihoz, és a Diófa utcán ereszkedtünk toronyiránt.

Nagymarosi utcán

Szó szerint, hiszen jól látszódott a templom jellegzetes épülete. Sima sétával elértük a templomot, aminek ismét megcsodáltam a gótikus ablakaiba beleépített újabb ablakokat. Majd pár perc után megérkeztünk a vasútállomáshoz. Pecsételtünk a jegypénztárban, utána autóba szálltunk és hazaindultunk. Már várom a következő börzsönyi szakaszt, mert ez a hegység nagy kedvencem.

Szintábra

2011.10.01. - PILIS IV. - Búbánatvölgy - Hideglelős-kereszt (túraleírás)

Táv: 8,3 km

Útvonal:

Ezen a kellemes, már-már nyárias októberi napon egy rövid túrát ütemeztem be. Választásom a Pilisben lévő Búbánatvölgyre esett. Nem akartam egy egész napos túrát szervezni, csak ki akartam ugrani a természetbe. Igaz feleségem mondta hogy nem menjek most az erdőkbe, mert figyelmeztetés van érvényben a lódarazsak miatt! Erről természetesen én is tudtam, de hát úgy gondoltam, hogy jó-jó, kirándulni attól még lehet. Később ennek még lesz jelentősége.
Szóval autóba szálltam és meg sem álltam Búbánatvölgyig. Ott egy kis utcába érve leparkoltam az autóval, és elindultam a Po jelzésen a halastavak irányába. Nagyon jó idő volt, így hát örültem hogy eljöttem. Az út, a hétvégi házak mellett vezetett egészen egy nagyon szép platánokkal övezett utcánál lévő tóig. 

A platánsor

Ezt a helyiek – és a térkép is – Kerek-tónak nevezi. Éppen horgászverseny zajlott, úgy hogy 10-15 méterenként pecások lógatták a zsineget. Elég megkapó volt a környezet így október első napján.

Horgászok a Kerek-tónál

Mivel egy büfé is üzemelt, így hát letelepedtem a padjainál és kértem valamilyen harapnivalót. Úgy gondoltam ma nem sietek. A táv sem volt sok, időm is volt. Így kaptam pirítósra kent 2 féle padlizsánkrémes kenyeret paprikával és lilahagymával. Az egyik erdélyi volt, a másikra már nem emlékszem. Arra viszont igen, hogy nagyon finom volt és nagyon jól esett egy forró teával.

Pihen a csónak

Miután elfogyasztottam és fotózgattam elindultam tovább a Majális-forrás felé. Az út mentén nem akármilyen kis hétvégi vityillók álltak, hanem szép családi házak. Valóban szerencsés aki ilyen nyugis környezetben lakhat. Bár sokan nem szeretik ha el vannak – akár csak ennyire is – vágva a világtól.
Eddig majdnem szintben haladtam, úgy hogy ez a rész kimondottan kellemes séta kisgyerekeseknek babakocsival is. Aztán jobbra elmaradtak mögöttem a házak, és egy bal leágazásnál (útjelző tábla) rátértem a piros sávra. Az ösvény elvitt egy tisztás jobb oldalán, és egy kis dzsindzsás részen beterelt az erdőbe, majd emelkedni kezdett. Kb. 500 méter múlva már a forrásnál is voltam. 

A Majális-forrás

Sok víz nem csordogált belőle. Itt megkerestem a GCMafo ládát, majd egy vadetető mellett folytattam az utamat folyamatosan emelkedve. Ahogy haladtam az ösvényen, egyre több lódarazsat láttam a fák közé beszűrődő napfényben. Gondoltam azért jó lesz figyelni, és nem letérni az ösvényről. Aztán a lódarazsak száma szaporodott. Sőt, minden második fánál rengeteg volt belőlük. Ide-oda cikáztak az ösvényen keresztül. Gondolom fészkek voltak a közelben, mert legjobban kb. 10-12 méteres magasságban tömörültek. Ami ijesztő volt, hogy egyszerre akár 15-20 darab is keresztezte az utamat. Mit nem mondjak, kissé bizonytalanul lépegettem, de próbáltam tartani a tempót, és nem megállni. 

Úton a Savó-kúti tisztás felé

Ez a lódarazsas szakasz majd 300-400 méteren keresztül elkísért. Mertem remélni, hogy nem adtam okot arra hogy támadjanak. Nem is tudom mi lett volna, ha ez bekövetkezik. De szerencsére semmi ilyesmi nem történt. Bár így utólag nem ismételném meg ezt a szakaszt. Aztán balra letértem a pirosról a piros kereszt jelzésre. Előtte volt egy kis panoráma a pilisre DDK felé. Majd lejteni kezdett az út a Hosszú-hegy felé. Zártabb ösvényen kezdtem meg a kapaszkodást a Sas-hegyre.

Kilátás a Sas-hegyről a Dunára

Mikor felértem, kitárult előttem a Duna csodálatos panorámája. Balra a Szamár-hegy - a fák lombjai fölött még a Bazilika kupolája is tisztán kivehető volt - középen a Duna, jobbra a Helembai-hegység. 

Szamár-hegy - Duna - Helembai-hegység

Kis pihenés, nézelődés és kattingatás után megkezdtem az utat lefelé. nem volt egy könnyű feladat. nem csak azért mert elég meredeken megy az út, hanem mert rengeteg makkal volt teleszórva. Mintha üveggolyón lépegettem volna. Amint leértem az ösvényen, szembe már kapaszkodtam is fel a Hideglelős-kereszthez. Nagyon jó ki kilátóhely, remekül lehet a Dunán vonuló hajókat követni. 

Kilátás a Hideglelős-kereszttől

Itt is megkerestem egy geoládát (GCHike), majd lassan elindultam lefelé a hegyről. Gyors tempóban elértem a 12-es főutat, majd annak a szélén elgyalogoltam az autóhoz. Remek kényelmes túra volt, köszönhetően a gyönyörű időnek.

Szintábra