2011.11.06. - ORSZÁGOS KÉKTÚRA (OKT) 171.-172. szakasz ( Kisinóczi th. - Nagybörzsöny ) - Börzsöny

Szakasz hossza: 17,9 km
Valóságban bejárt út hossza (bekötőutakkal): 20,1 km
Útvonal:

Szakasz magassági adatok: Min: 110 m, Max: 476 m, Átlag: 281 m

Emelkedés: 557 m

Lejtés: -770 m

Max. meredekség: 28% 

Max. lejtés: 25% 

Átlag emelkedés/lejtés: 6,8%/-6,3%

Hűvös és párás, de napsütéses időben vágtunk neki az OKT első börzsönyi szakaszának. A Kisinóczi turistaháztól Nagymarosig jelölt kéket terveztük végigtaposni. Reggel Nagymarosig utaztunk és a vasútállomás melletti parkolóban tettük le az autót. Onnan átvonatoztunk Kismarosra. Egy fél órás várakozás után már buszon is voltunk, ami felvitt minket a túránk kezdőpontjához, a Kisinóczi turistaházhoz. A buszon elég sokan voltak, látszott hogy a jó idő sokakat kimozdított a szabadba. Velünk együtt olyan tizenöten szálltak le. Másik három túrázóval a pecsétet kerestük, de mivel korán volt még ki kellett hozatnunk az étteremből. Miután elvégeztük a szükséges adminisztrációt, nekivágtunk az útnak. Figyelnünk kellett arra, hogy itt megváltozott a kék, és nem a főúton indult vissza Kóspallagra, hanem észak felé. Kb. 50 méter után balra befordultunk az erdőbe a régi sárga négyzet jelzésen. Ez most már a kék jelzés. Átkeltünk egy patakon, majd emelkedni kezdett az avarral teleszórt út.

A turistaház után az erdőben

Néhány perces kapaszkodó után a kóspallagi kálváriára értünk fel. Ott körülnéztünk, majd neki is vetkőztünk, mert szépen melegedett az idő.

A kóspallagi kálvária

Aztán egy murvás ösvényen lerobogtunk a községbe. Itt a főúton kanyarogtunk végig a településen, majd egy kis mezőn vágtunk át. Itt eléggé érdekes módon egy jó kis dzsindzsában vezetett a kék. Meg is küzdöttünk a marasztaló tövisekkel. Jó érzés volt tudni, hogy tőlünk kb. 50 méterre sima mezőn is átvághattunk volna erre. De hát a kéktúra arról szól, hogy ne hagyjuk el a jelzést. Ez azért kissé vicces volt. Mikor ezen túljutottunk, kereszteztük az aszfalt utat és egy jól karbantartott széles ösvényen emelkedni kezdtünk az erdőben. Majd fél órás séta után értünk ki a Békás-rétre. Egy kicsit még haladtunk rajta, majd letelepedtünk és ételt ill. italt vettünk magunkhoz. Közben körülnéztünk és próbáltuk magunk körül beazonosítani a hegyeket. Sajnos elég párás volt a levegő, így a várt kilátás sajnos nem volt olyan jó mint tiszta időben. Viszont nagyon nagy csönd vett körül minket, és ez a város zajához képest nagy nyugalommal töltött el. Ismét nekiveselkedtünk, és folytattuk az utunkat, ami folyamatos lejtésbe ment át, és gyakorlatilag a Malom-völgyi-patakig lefelé haladtunk.

Át a Malom-völgyi patakon

A patakon egy kis fahídon keltünk át, ahol kicsit távolabb látszódott a halastó is. Pár kiránduló bóklászott a fák között. Tisztességes kaptató kezdődött, majd ennek végén megérkeztünk a Törökmezői turistaházhoz. Itt az étteremben pecsételés előtt megebédeltünk és feltöltöttük vízkészletünket, majd indultunk tovább.

A Törökmezői turistaház

Kis idő múlva ismét lejteni kezdett az út, egészen a vizes-árokig. Innentől aztán erős kaptató indult. Kb. 700 méteren, 107 métert emelkedtünk. Nem volt egy leányálom felfelé, de szerencsére hamar elment ez a 15 perces szakasz. Kifújtuk magunkat, de pihenni nem akartam, mert úgy éreztem, hogy nehezebb lesz elindulni. Szintben haladtunk szép őszi színekbe öltözött erdőben. Tölgyek és gyertyánok szegélyezték utunkat. Pláne szép kis tölgyes volt a Köves-mező felé haladó műút mellett.

Úton a Köves-mező felé

Szerencsére a kék nem az úton, hanem tőle kb. 50 méterre haladt szellősen álló tölgyek között. Kiértünk a Köves-mezőre. Itt kisebb pihenőt tartottunk a parkoló mellett álló padoknál.

Pihenő Köves-mezőn. Háttérben a Fellegvár

Szép kilátás volt a Dunára és a visegrádi Fellegvárra. A pihenő után nekiveselkedtünk, és elindultunk meghódítani a Hegyes-tetőt. Az erdőben ahogy haladtunk felfelé olyan volt mintha tél lenne. Csak nem a hópelyhek, hanem a falevelek szállingóztak lefelé sűrű tömegben. Húsz perces séta után értünk a Világos-térre. Itt egy percre megálltunk erőt meríteni a következő fél kilométeres szakaszhoz. A Hegyes-tetőig tartó erős emelkedő megtette hatását. Lihegve álltunk a végén a Julianus barátról elnevezett kilátónál. De a lépcsőket még leküzdöttük, és erős szélben gyönyörködtünk a kilátásban.

Kilátás a Julianus barát toronyból

Sajnos itt is igaz volt, hogy a párásság erősen rontott a látványon. Előttünk a Duna-kanyar talán legszebb része feküdt Nagymarossal és a Fellegvárral. Innen már magasabbról láttunk rá mint a Köves-mezőn. Készítettünk pár fényképet, majd nekivágtunk a Nagymarosra tartó szakasznak. Elhaladtunk pár körülkerített kutatóárok mellett, majd egy éles balra letérés után ereszkedésbe kezdtünk a hegyoldalban oldalazó ösvényen. Itt páran jöttek szembe, kapaszkodtak felfelé valószínűleg a kilátóhoz. Elég jó tempóban haladtunk, néha már figyelni kellett arra hogy ne menjen át futásba a túra. Pláne hogy oda kellett figyelni arra hogy ne lépjünk göröngyökre vagy kövekre. A Templom-völgyben kiszélesedett az ösvény és már kényelmesebb tempóban haladtunk. Körülöttünk a fák ragyogó őszi színekben pompáztak.

Lefele a kéken a Templom-völgyben

Erre már több kiránduló is volt. Aztán lassan elértünk Nagymaros szélső házaihoz, és a Diófa utcán ereszkedtünk toronyiránt.

Nagymarosi utcán

Szó szerint, hiszen jól látszódott a templom jellegzetes épülete. Sima sétával elértük a templomot, aminek ismét megcsodáltam a gótikus ablakaiba beleépített újabb ablakokat. Majd pár perc után megérkeztünk a vasútállomáshoz. Pecsételtünk a jegypénztárban, utána autóba szálltunk és hazaindultunk. Már várom a következő börzsönyi szakaszt, mert ez a hegység nagy kedvencem.

Szintábra

2011.10.01. - PILIS IV. - Búbánatvölgy - Hideglelős-kereszt (túraleírás)

Táv: 8,3 km

Útvonal:

Ezen a kellemes, már-már nyárias októberi napon egy rövid túrát ütemeztem be. Választásom a Pilisben lévő Búbánatvölgyre esett. Nem akartam egy egész napos túrát szervezni, csak ki akartam ugrani a természetbe. Igaz feleségem mondta hogy nem menjek most az erdőkbe, mert figyelmeztetés van érvényben a lódarazsak miatt! Erről természetesen én is tudtam, de hát úgy gondoltam, hogy jó-jó, kirándulni attól még lehet. Később ennek még lesz jelentősége.
Szóval autóba szálltam és meg sem álltam Búbánatvölgyig. Ott egy kis utcába érve leparkoltam az autóval, és elindultam a Po jelzésen a halastavak irányába. Nagyon jó idő volt, így hát örültem hogy eljöttem. Az út, a hétvégi házak mellett vezetett egészen egy nagyon szép platánokkal övezett utcánál lévő tóig. 

A platánsor

Ezt a helyiek – és a térkép is – Kerek-tónak nevezi. Éppen horgászverseny zajlott, úgy hogy 10-15 méterenként pecások lógatták a zsineget. Elég megkapó volt a környezet így október első napján.

Horgászok a Kerek-tónál

Mivel egy büfé is üzemelt, így hát letelepedtem a padjainál és kértem valamilyen harapnivalót. Úgy gondoltam ma nem sietek. A táv sem volt sok, időm is volt. Így kaptam pirítósra kent 2 féle padlizsánkrémes kenyeret paprikával és lilahagymával. Az egyik erdélyi volt, a másikra már nem emlékszem. Arra viszont igen, hogy nagyon finom volt és nagyon jól esett egy forró teával.

Pihen a csónak

Miután elfogyasztottam és fotózgattam elindultam tovább a Majális-forrás felé. Az út mentén nem akármilyen kis hétvégi vityillók álltak, hanem szép családi házak. Valóban szerencsés aki ilyen nyugis környezetben lakhat. Bár sokan nem szeretik ha el vannak – akár csak ennyire is – vágva a világtól.
Eddig majdnem szintben haladtam, úgy hogy ez a rész kimondottan kellemes séta kisgyerekeseknek babakocsival is. Aztán jobbra elmaradtak mögöttem a házak, és egy bal leágazásnál (útjelző tábla) rátértem a piros sávra. Az ösvény elvitt egy tisztás jobb oldalán, és egy kis dzsindzsás részen beterelt az erdőbe, majd emelkedni kezdett. Kb. 500 méter múlva már a forrásnál is voltam. 

A Majális-forrás

Sok víz nem csordogált belőle. Itt megkerestem a GCMafo ládát, majd egy vadetető mellett folytattam az utamat folyamatosan emelkedve. Ahogy haladtam az ösvényen, egyre több lódarazsat láttam a fák közé beszűrődő napfényben. Gondoltam azért jó lesz figyelni, és nem letérni az ösvényről. Aztán a lódarazsak száma szaporodott. Sőt, minden második fánál rengeteg volt belőlük. Ide-oda cikáztak az ösvényen keresztül. Gondolom fészkek voltak a közelben, mert legjobban kb. 10-12 méteres magasságban tömörültek. Ami ijesztő volt, hogy egyszerre akár 15-20 darab is keresztezte az utamat. Mit nem mondjak, kissé bizonytalanul lépegettem, de próbáltam tartani a tempót, és nem megállni. 

Úton a Savó-kúti tisztás felé

Ez a lódarazsas szakasz majd 300-400 méteren keresztül elkísért. Mertem remélni, hogy nem adtam okot arra hogy támadjanak. Nem is tudom mi lett volna, ha ez bekövetkezik. De szerencsére semmi ilyesmi nem történt. Bár így utólag nem ismételném meg ezt a szakaszt. Aztán balra letértem a pirosról a piros kereszt jelzésre. Előtte volt egy kis panoráma a pilisre DDK felé. Majd lejteni kezdett az út a Hosszú-hegy felé. Zártabb ösvényen kezdtem meg a kapaszkodást a Sas-hegyre.

Kilátás a Sas-hegyről a Dunára

Mikor felértem, kitárult előttem a Duna csodálatos panorámája. Balra a Szamár-hegy - a fák lombjai fölött még a Bazilika kupolája is tisztán kivehető volt - középen a Duna, jobbra a Helembai-hegység. 

Szamár-hegy - Duna - Helembai-hegység

Kis pihenés, nézelődés és kattingatás után megkezdtem az utat lefelé. nem volt egy könnyű feladat. nem csak azért mert elég meredeken megy az út, hanem mert rengeteg makkal volt teleszórva. Mintha üveggolyón lépegettem volna. Amint leértem az ösvényen, szembe már kapaszkodtam is fel a Hideglelős-kereszthez. Nagyon jó ki kilátóhely, remekül lehet a Dunán vonuló hajókat követni. 

Kilátás a Hideglelős-kereszttől

Itt is megkerestem egy geoládát (GCHike), majd lassan elindultam lefelé a hegyről. Gyors tempóban elértem a 12-es főutat, majd annak a szélén elgyalogoltam az autóhoz. Remek kényelmes túra volt, köszönhetően a gyönyörű időnek.

Szintábra

2011.08.12. - ORSZÁGOS KÉKTÚRA (OKT) 111.-112. szakasz ( Koldusszállás - Szárliget ) - Gerecse

Szakasz hossza: 19,1 km
Valóságban bejárt út hossza (bekötőutakkal): 21,7 km
Útvonal:

Szakasz magassági adatok: Min: 185 m, Max: 437 m, Átlag: 276 m

Emelkedés: 503 m

Lejtés: -484 m

Max. meredekség: 24,4% 

Max. lejtés: 16,7% 

Átlag emelkedés/lejtés: 4,8%/-4,4%

Nyári szabadságom alatt, egy pénteki napon vágtunk neki a 11. szakasznak a Gerecsében. A választás a Koldusszállás – Szárliget szakaszra esett. Szárligetig kocsival mentünk, onnan mentünk tovább vonattal Tatabányára. Már itt volt a vonatnak vagy 10 perc késése, pedig a Tatabányáról induló busz eléggé ki volt centizve, így hát ez kis izgalom is volt egyből reggel. A vonat nagyon kényelmes és halk volt. Sokan sem voltunk. Mikor leszálltunk Tatabányán, egyből sietősre fogtuk a dolgot, mert igazából azt sem tudtam, hogy honnan indul a busz Tarján felé. De szerencsére a vasútállomás mellől. Az információnál meg is mondták hányas kocsiállásról. Szerencsésen elértük, annyira hogy még 5 percet is várnunk kellett. A fagyüjtőtelepnél szálltunk le, majd az úton átkelve egy aszfaltozott bekötőúton indultunk el a Koldusszállási indulópontunkhoz. Átmentünk a zajos M1-es autópálya alatt, és enyhe emelkedővel vágtunk neki az útnak.

Valójában nem mentünk el a vadászlakig, hanem csak addig amíg a kék lekanyarodik az aszfaltútról Tornyópuszta felé. Ott is van egy pecsételőhely, igaz elég elhanyagolt állapotban. Maga a pecsét a szokásos fémdobozban van egy fán. 

A pecsételőhely

A mellette lévő padoknál elvégeztük az adminisztrálást, majd nekivágtunk a kéknek kelet felé. A tőlünk jobbra lévő tisztáson egy traktor éppen valami erdőgazdasági munkát végzett. Hogy mit, azt nem tudtuk kivenni. Egy kis emelkedő és lejtő után átkeltünk egy csordogáló patak felett és már a hűs erdőben voltunk. Amit egyből tapasztaltunk, és a túra során sem változott a helyzet, hogy rengeteg pókháló volt az ösvényeken keresztül mindenhol. Mintha a pókok szaporodásának csúcspontját értük volna el. 20-30 méterenként vagy az arcunkba vagy a mellkasunkra kaptuk az egészet.

Akik folyamatosan ott voltak....

Próbáltunk a túrabottal szabad utat vágni magunknak,  több-kevesebb sikerrel. Emiatt nem is haladtunk valami irtózatos tempóban. Ahogy közeledtünk a Bodza-völgy felé, úgy lett egyre hangosabb körülöttünk az autók zaja. Hát nem éppen kirándulásra csalogató a hely. A Bodza-völgynél egy bal kanyarral kezdtünk távolodni az autópályától, így ez a zavaró dolog is lassan elhalt mögöttünk. 

A Bodza-völgy

Ismét erdőben haladtunk pókhálókkal hadakoztunk, aztán kiértünk a Tarjánra vezető útra. Itt egy darabig a padkán haladtunk, ami nem volt kellemes a gyorsan elhúzó autók mellett. Aztán jobbra letértünk az útról, és ismét egy bokros, bozótos, fás ösvényen haladtunk. Valakik nem sokkal előttünk lekaszálták az utat. Aztán ismét egy aszfaltútra bukkantunk ki, ahol kis pihenőt tartottunk, majd nekiálltunk az aszfalton caplatásnak. Itt a kék egészen Tornyópusztáig, sőt még azon is túl aszfalton vezet.

A Tornyópusztán átvezető út

A faluban(?) aztán egy bal kézre eső keresztnél balra fordultunk és követtük az utat. A nyúltelep mellett kutyadömping volt, szerencsére csak a kerítésen belül. Acsarkodtak és vadul ugattak minket. Reméltük sehol sem tudnak kijönni, mert elég egyenlőtlen volt a felállás. Mi a fiammal ketten, a kutyák meg voltak vagy tízen. Ezután kezdett az út emelkedni a Baglyas-hegy lábánál. Elmentünk két régi kőfejtő mellett majd enyhe lejtés után balra letértünk a földútról. Itt csatlakozott hozzánk balról a piros jelzés is. Egy kis tisztáson vezetett át az ösvény, amin régről ott marad szalmabálák rothadoztak. Ezután kezdett emelkedni az út a Somlyó oldalában.

Kapaszkodó ösvény a Somlyó felé

Mi a kék háromszög jelzésnél jobbra letértünk az útról, és felkapaszkodtunk a Somlyó füves ligetes tetejére. Ezt a kis kitérőt mindenkinek ajánlom.

A fás, ligetes Somlyó-tető

Fent a tetőn pihentünk, ettünk és nézelődtünk és fotózgattunk. Készítettünk egy közös képet is.

A túracsapat

Pihenő a Somlyón

Fiam megette a „csúcs” csokit is. Itt néhány lódarázs is lézengett, ezek röptét - mint a légiirányítók – folyamatosan követtük, hogy ha szükséges védekezzünk. A kilátás is megéri azt a pár száz métert. Kellemes lehet itt hosszabban is elidőzni. Tűzrakás nyomait is látni, bár nem tudom mennyire lehet itt tüzet rakni.

Tehát a pihenő után visszatértünk a kékre és hamar a somlyóvári kulcsosházhoz értünk. Itt megállás nélkül a focipálya irányában lévő kilátóhelyhez mentünk, amiről szép látvány tárult a Gerecse tömbjére és az alant elterülő Tarjánra is.

A térképen jelzett "szép kilátás". Valóban szép.

Visszaballagtunk a házhoz hogy a pecsételést megejtsük. Ez itt izgalmasra sikeredett, mert 2 darázsfészek is 2 méteres körzetben volt, és 6-7 darázs repkedett vígan a nyalókás – mert itt ez volt – doboz közelében. Hamar kicsempésztem két matricát, és a közelben lévő asztalnál megtettük a ragasztást is. Aztán nem is vártunk tovább – a darazsakat sem akartuk bosszantani – és hamar a lefelé tartó útra tértünk. Elég nagy tempóban ereszkedtünk a Somlyó oldalában, az erdőben. Az út jól járható volt és a fák lombjai is adtak védelmet a meleg ellen. Nagy nehezen átkeltünk egy létrán – a GPS ez előtt jelezte hogy átléptük a Fejér/Komárom-Esztergom megyehatárt – majd tempósan megérkeztünk egy útkereszteződéshez, ahol egy vadetetőn „villogott” a kék jelzés. Ott balra tértünk, de nagyon benőtt szakaszon haladt az ösvény. 

Dzsindzsa

Ezen a szakaszon látszódott legjobban, hogy túl sokan nem voltak erre mostanság. A kék jelzéseken észrevehető volt, hogy a felfestés után nem sokkal esőt kaphattak, mert elég sok jel megfolyt a fákon. Ahogy haladtunk a dzsindzsa nem igazán akart csökkeni. A pókok és pókhálók ismét örömteli perceket okoztak nekünk, úgy hogy kaszáló mozdulatokkal haladtunk az ösvényen. De mint mindennek, ennek is vége szakadt, és kiértünk egy megművelt területre. Itt pihentünk egy keveset, majd ismét nekivágtunk az útnak. A távolban már felderengtek Nagyegyháza épületei is. Legalábbis mi annak gondoltuk őket. Kis kanyargás és néhány nagyobb tócsa kikerülés után elértük a Kettes-tavat.

A Kettes-tó partján

Itt csináltunk néhány képet, majd haladtunk tovább. Utunkat egy murvás úton folytattuk és elhaladtunk egy tanya mellett. Hangos kutyaugatás kísérte lépteinket, de szerencsére a kutyák nem tudtak kijönni az útra a kerítés miatt. A fórumokon írt élménybeszámolók szerint nekünk szerencsére már volt kerítés, nem kövekkel kellett elhajtanunk az ebeket. Nádas, mocsaras szakaszon haladtunk majd kis idő múlva elértünk egy gazdasági részt. Itt birkákat is láttunk, sőt ezek „nyomait” is az úton. Áthaladtunk az M1-es autópálya hídja alatt, és a Szárligetre vezető aszfalt út bal oldalára tértünk. Hát nem volt egy felemelő élmény amíg azon gyalogoltunk. Kb. a Körösi Csoma Sándor forrással szemben egy kis ösvény letért balra, így hát azon folytattuk a menetelést a Hajagos oldalában.

Úton a Hajagoson

Ismét erdőben emelkedett az út, és ismét találkoztunk a már jól ismert pók lakótelepekkel. Amint utunk lejteni kezdett, már hallottuk is Szárliget hangjait. Jobban mondva a vasútállomás hangosbemondóját. Érdekes volt, mert már olyan hangos volt mintha mellette lettünk volna, de körülöttünk még az erdő volt az úr. Aztán hirtelen léptünk ki a fák közül, és gyors trappolással már a vasútállomásnál is voltunk. Mivel reggel az indulásnál pecsételtünk itt, így már csak beszálltunk az autóba és hazahajtottunk.

Szintábra