2011.08.12. - ORSZÁGOS KÉKTÚRA (OKT) 111.-112. szakasz ( Koldusszállás - Szárliget ) - Gerecse

Szakasz hossza: 19,1 km
Valóságban bejárt út hossza (bekötőutakkal): 21,7 km
Útvonal:

Szakasz magassági adatok: Min: 185 m, Max: 437 m, Átlag: 276 m

Emelkedés: 503 m

Lejtés: -484 m

Max. meredekség: 24,4% 

Max. lejtés: 16,7% 

Átlag emelkedés/lejtés: 4,8%/-4,4%

Nyári szabadságom alatt, egy pénteki napon vágtunk neki a 11. szakasznak a Gerecsében. A választás a Koldusszállás – Szárliget szakaszra esett. Szárligetig kocsival mentünk, onnan mentünk tovább vonattal Tatabányára. Már itt volt a vonatnak vagy 10 perc késése, pedig a Tatabányáról induló busz eléggé ki volt centizve, így hát ez kis izgalom is volt egyből reggel. A vonat nagyon kényelmes és halk volt. Sokan sem voltunk. Mikor leszálltunk Tatabányán, egyből sietősre fogtuk a dolgot, mert igazából azt sem tudtam, hogy honnan indul a busz Tarján felé. De szerencsére a vasútállomás mellől. Az információnál meg is mondták hányas kocsiállásról. Szerencsésen elértük, annyira hogy még 5 percet is várnunk kellett. A fagyüjtőtelepnél szálltunk le, majd az úton átkelve egy aszfaltozott bekötőúton indultunk el a Koldusszállási indulópontunkhoz. Átmentünk a zajos M1-es autópálya alatt, és enyhe emelkedővel vágtunk neki az útnak.

Valójában nem mentünk el a vadászlakig, hanem csak addig amíg a kék lekanyarodik az aszfaltútról Tornyópuszta felé. Ott is van egy pecsételőhely, igaz elég elhanyagolt állapotban. Maga a pecsét a szokásos fémdobozban van egy fán. 

A pecsételőhely

A mellette lévő padoknál elvégeztük az adminisztrálást, majd nekivágtunk a kéknek kelet felé. A tőlünk jobbra lévő tisztáson egy traktor éppen valami erdőgazdasági munkát végzett. Hogy mit, azt nem tudtuk kivenni. Egy kis emelkedő és lejtő után átkeltünk egy csordogáló patak felett és már a hűs erdőben voltunk. Amit egyből tapasztaltunk, és a túra során sem változott a helyzet, hogy rengeteg pókháló volt az ösvényeken keresztül mindenhol. Mintha a pókok szaporodásának csúcspontját értük volna el. 20-30 méterenként vagy az arcunkba vagy a mellkasunkra kaptuk az egészet.

Akik folyamatosan ott voltak....

Próbáltunk a túrabottal szabad utat vágni magunknak,  több-kevesebb sikerrel. Emiatt nem is haladtunk valami irtózatos tempóban. Ahogy közeledtünk a Bodza-völgy felé, úgy lett egyre hangosabb körülöttünk az autók zaja. Hát nem éppen kirándulásra csalogató a hely. A Bodza-völgynél egy bal kanyarral kezdtünk távolodni az autópályától, így ez a zavaró dolog is lassan elhalt mögöttünk. 

A Bodza-völgy

Ismét erdőben haladtunk pókhálókkal hadakoztunk, aztán kiértünk a Tarjánra vezető útra. Itt egy darabig a padkán haladtunk, ami nem volt kellemes a gyorsan elhúzó autók mellett. Aztán jobbra letértünk az útról, és ismét egy bokros, bozótos, fás ösvényen haladtunk. Valakik nem sokkal előttünk lekaszálták az utat. Aztán ismét egy aszfaltútra bukkantunk ki, ahol kis pihenőt tartottunk, majd nekiálltunk az aszfalton caplatásnak. Itt a kék egészen Tornyópusztáig, sőt még azon is túl aszfalton vezet.

A Tornyópusztán átvezető út

A faluban(?) aztán egy bal kézre eső keresztnél balra fordultunk és követtük az utat. A nyúltelep mellett kutyadömping volt, szerencsére csak a kerítésen belül. Acsarkodtak és vadul ugattak minket. Reméltük sehol sem tudnak kijönni, mert elég egyenlőtlen volt a felállás. Mi a fiammal ketten, a kutyák meg voltak vagy tízen. Ezután kezdett az út emelkedni a Baglyas-hegy lábánál. Elmentünk két régi kőfejtő mellett majd enyhe lejtés után balra letértünk a földútról. Itt csatlakozott hozzánk balról a piros jelzés is. Egy kis tisztáson vezetett át az ösvény, amin régről ott marad szalmabálák rothadoztak. Ezután kezdett emelkedni az út a Somlyó oldalában.

Kapaszkodó ösvény a Somlyó felé

Mi a kék háromszög jelzésnél jobbra letértünk az útról, és felkapaszkodtunk a Somlyó füves ligetes tetejére. Ezt a kis kitérőt mindenkinek ajánlom.

A fás, ligetes Somlyó-tető

Fent a tetőn pihentünk, ettünk és nézelődtünk és fotózgattunk. Készítettünk egy közös képet is.

A túracsapat

Pihenő a Somlyón

Fiam megette a „csúcs” csokit is. Itt néhány lódarázs is lézengett, ezek röptét - mint a légiirányítók – folyamatosan követtük, hogy ha szükséges védekezzünk. A kilátás is megéri azt a pár száz métert. Kellemes lehet itt hosszabban is elidőzni. Tűzrakás nyomait is látni, bár nem tudom mennyire lehet itt tüzet rakni.

Tehát a pihenő után visszatértünk a kékre és hamar a somlyóvári kulcsosházhoz értünk. Itt megállás nélkül a focipálya irányában lévő kilátóhelyhez mentünk, amiről szép látvány tárult a Gerecse tömbjére és az alant elterülő Tarjánra is.

A térképen jelzett "szép kilátás". Valóban szép.

Visszaballagtunk a házhoz hogy a pecsételést megejtsük. Ez itt izgalmasra sikeredett, mert 2 darázsfészek is 2 méteres körzetben volt, és 6-7 darázs repkedett vígan a nyalókás – mert itt ez volt – doboz közelében. Hamar kicsempésztem két matricát, és a közelben lévő asztalnál megtettük a ragasztást is. Aztán nem is vártunk tovább – a darazsakat sem akartuk bosszantani – és hamar a lefelé tartó útra tértünk. Elég nagy tempóban ereszkedtünk a Somlyó oldalában, az erdőben. Az út jól járható volt és a fák lombjai is adtak védelmet a meleg ellen. Nagy nehezen átkeltünk egy létrán – a GPS ez előtt jelezte hogy átléptük a Fejér/Komárom-Esztergom megyehatárt – majd tempósan megérkeztünk egy útkereszteződéshez, ahol egy vadetetőn „villogott” a kék jelzés. Ott balra tértünk, de nagyon benőtt szakaszon haladt az ösvény. 

Dzsindzsa

Ezen a szakaszon látszódott legjobban, hogy túl sokan nem voltak erre mostanság. A kék jelzéseken észrevehető volt, hogy a felfestés után nem sokkal esőt kaphattak, mert elég sok jel megfolyt a fákon. Ahogy haladtunk a dzsindzsa nem igazán akart csökkeni. A pókok és pókhálók ismét örömteli perceket okoztak nekünk, úgy hogy kaszáló mozdulatokkal haladtunk az ösvényen. De mint mindennek, ennek is vége szakadt, és kiértünk egy megművelt területre. Itt pihentünk egy keveset, majd ismét nekivágtunk az útnak. A távolban már felderengtek Nagyegyháza épületei is. Legalábbis mi annak gondoltuk őket. Kis kanyargás és néhány nagyobb tócsa kikerülés után elértük a Kettes-tavat.

A Kettes-tó partján

Itt csináltunk néhány képet, majd haladtunk tovább. Utunkat egy murvás úton folytattuk és elhaladtunk egy tanya mellett. Hangos kutyaugatás kísérte lépteinket, de szerencsére a kutyák nem tudtak kijönni az útra a kerítés miatt. A fórumokon írt élménybeszámolók szerint nekünk szerencsére már volt kerítés, nem kövekkel kellett elhajtanunk az ebeket. Nádas, mocsaras szakaszon haladtunk majd kis idő múlva elértünk egy gazdasági részt. Itt birkákat is láttunk, sőt ezek „nyomait” is az úton. Áthaladtunk az M1-es autópálya hídja alatt, és a Szárligetre vezető aszfalt út bal oldalára tértünk. Hát nem volt egy felemelő élmény amíg azon gyalogoltunk. Kb. a Körösi Csoma Sándor forrással szemben egy kis ösvény letért balra, így hát azon folytattuk a menetelést a Hajagos oldalában.

Úton a Hajagoson

Ismét erdőben emelkedett az út, és ismét találkoztunk a már jól ismert pók lakótelepekkel. Amint utunk lejteni kezdett, már hallottuk is Szárliget hangjait. Jobban mondva a vasútállomás hangosbemondóját. Érdekes volt, mert már olyan hangos volt mintha mellette lettünk volna, de körülöttünk még az erdő volt az úr. Aztán hirtelen léptünk ki a fák közül, és gyors trappolással már a vasútállomásnál is voltunk. Mivel reggel az indulásnál pecsételtünk itt, így már csak beszálltunk az autóba és hazahajtottunk.

Szintábra

2011.07.30. - ORSZÁGOS KÉKTÚRA ( OKT ) 12. szakasz ( Dorog - Piliscsaba ) - Pilis

Táv: 18,6 km

Útvonal:

Szakasz magassági adatok: Min: 126 m, Max: 371 m, Átlag: 237 m
Emelkedés: 528 m
Lejtés: 427 m
Max. meredekség: 22,6%
Max. lejtés: 28,4%
Átlag emelkedés/lejtés: 4,5%/-5,3%

Ismét harmadik nekifutásra tudtam csak megszervezni a következő OKT-s szakasz legyőzését. Úgy látszik nekünk már csak ez adatott. Tehát egy szombati napon borongós időben indultunk ketten a fiammal Piliscsabára. A vasútállomás mellett hagytuk a kocsit, és átvonatoztunk Dorogra. Közben szépen lassan kisütött a nap is, így reménykedtem, hogy az elmúlt hetek csapadékos időjárása után talán most eső nélküli napot élvezhetünk. Szerencsére meleg nem volt, bár később azért ebben a 23-25 fokos melegben is folyt rólunk néha a víz.

Dorogról vagy 12 turista társaságában szálltunk le. De ők nem indultak el pecsételni, hanem hamar elhagyták a vasútállomást. Mi felkerestük az állomásfőnökséget(???) és ott előzékenyen adták a hosszú pecsétet, ill. a helyet az asztalnál ahol pecsételhettünk. Sokan a vágányokon vágtak át, mi kipróbáltuk az aluljárót, ami átvezetett a sínek alatt. Nem semmi feelingje volt. Majd rátértünk a vasút mellett futó útra, és megcsodáltuk Dorog ipari arcát. nekem legalábbis ez a sok beton ezt juttatta eszembe. Bár ahogy kijjebb értünk szerencsére már kertvárosiasabb lett a környék. Elsétáltunk a Puskás Károly által tervezett erdélyi stílusú református templom mellett, majd ráfordultunk a Kesztölci útra, ami már kivezetett minket Dorogról.

Az erdélyi stílusú református templom Dorogon

Átkelés a hídon

Átkeltünk a Topolyka-patakon – ha hinni lehet a térképnek – majd elmentünk a kutyakiképző mellett. Az ott lévő lőtéren gyakorlatozgattak, mert a lövések hangja messze elkísért minket. Beértünk az akácos erdőbe, amiből gyakorlatilag már a 117-es főút előtt értünk ki. Utunkat néhol embermagas gaz, és lepkék hada kísérte. 

Ösvény az akácos erdőben Dorogtól távolodva

Persze ezt az utat is használják a terepmotorosok. Mi kettővel is találkoztunk, szerencsére már a szélesebb szekérúton, ahol igazán tempósan mentek el mellettünk. Pedig még szerencsére lassítottak is amikor megláttak.

A 117-es főúton való átkelés után megérkeztünk Kesztölcre.

A Kesztölcre vezető régi út

Nagyon nyugis volt minden, mert összesen valami 4 emberrel találkoztunk utunk során. Első pihenőnket is itt tartottuk a Hársfa sörözővel szemben kis erdei padoknál.

Irány a pihenő

Folytatva az utunkat, egyenesen a „Kétágú-hegy”-nek vettük az irányt. Ahogy egy aszfaltozott íves jobb kanyarnál sétáltunk, a mellettünk jobbra lévő dombot néztük. Mintha építették volna. Vagy mintha egy régi épületet takartak voltak be mondjuk 3000 éve. Ezzel a gondolattal játszottunk el pár percig. Aztán egy jól jelzett ponton – útra festett kék nyilak – letértünk balra az útról és nekivágtunk a dzsindzsának. 

Jól jelzett letérő

Féldzsindzsa

No nem volt olyan vészes, az ösvény ki volt taposva. Itt balra az ösvénytől valamilyen kalyiba áll. No nem is ez az érdekes, csak a meglepetés amit egy hatalmas - szerencsére láncon lévő - kutya csendes megjelenése okozott. Pláne hogy az ösvényről tekintve felettünk egy dombon tornyosult. Őszintén szólva egy pillanatra megállt bennünk az ütő. Szóval erre érdemes felkészülni! A kapaszkodás után lassan elértük a Sziklák alatti dűlőt. 

A Sziklák alatti dűlő

Itt egyből egy hatalmas szederbokornál nagy mennyiségű gyümölcsöt küldtünk a gyomrunkba. Igaz még több volt az éretlen a bokron mint az érett, de abból is volt elég. Aztán a szintben haladó úton gyalogolva végig megcsodáltuk a hegyoldalt. A kilátás is szép volt Kesztölc és Dorog felé. 

A Kesztölci templom

Klastrompuszta felé

Jól megnéztük magunknak a Nagy-Getét, amit hamarosan le kell győznünk. A nap kezdett igazán melegen sütni. Aztán ezen a hangulatos részen is túljutottunk, és visszatértünk az árnyékot adó erdőbe. Erős lejtmenet után értük el a Klastrompusztára tartó aszfalt utat. Itt szemből jött egy nagyobb kiránduló csoport, meg pár percenként autók, tehát itt jobb figyelni. Gyors sétával értük el a kolostor romot, de még nem néztük meg, hanem egyből a Klastrom Fogadóhoz mentünk. Ott egyből kaptuk a gumis bélyegzőt és festékpárnát. Így hát a pecsételést is jó minőségben megejtettük. Indulás előtt még rendeltünk 1-1 adag hasábburgonyát. Itt akár egy jót lehet ebédelni is. Több féle meleg ételből lehet válogatni. Sőt szállást is tudnak adni. A pihenő után visszamentünk a romokhoz és körbejártuk. 

A kolostor romjánál

Aztán nekiveselkedtünk a Piliscsévre menő szakasznak. Itt találkoztunk először komolyabb sárral és tócsákkal az úton. Néha igazán oda kellett figyelni a tócsakerülgetésnél. 

Távolodás Klastrompusztától

Pedig ekkor még nem tudtuk, hogy Piliscsév előtti utolsó kilométer lesz a legrosszabb! Az erdőben még csak-csak elvoltunk a kerülgetéssel, de Csév előtt közvetlenül a kék egy árokban halad, ami embermagas gazzal volt tele. Illetve mint egy kis patak csordogált a víz a lábunknál. Sár és iszap az egész. 

Kellemes út volt...

Szóval elég gáz volt a terep. Nem tudom máskor milyen ez az út, de így eső után pár nappal figyelni kellett hogy hova lép az ember.

Piliscséven gyorsan átrohantunk – bár én személy szerint tettem egy kitérőt „üzleti ügyben” – így a fiam a szovjet katonai temetőnél várt meg. 

Piliscsév

Innen vágtunk neki a nap utolsó szakaszának. Mielőtt kiértünk volna a településről egy fagyizónál ettünk 1-1 sütit, hogy feltöltsük magunkat energiával. Piliscsévet elhagyva emelkedni kezdett az út és egyre mélyebb árokká változott. Alja jó homokos volt. Száraz időben kellemesen lehet benne süllyedni, de mivel most nedves volt, ezért jó ütemben tudtunk rajta haladni.

A homokozó....

A Tinnye-hegy oldalában szarvasok vonultak át előttünk az úton. Sajnos nem tudtam őket lefényképezni, mert a fák valamelyest takarták őket. De voltak vagy hatan. Jó nagy agancsuk ill. jó hallásuk volt, mert egyből észrevették hogy jövünk. 

Feladat: 3 szarvast találni a képen...

Ezek után más izgalmas dolog nem is történt. Leereszkedtünk Piliscsabára. Beérve a településre, megcsodáltunk néhány nagyon szép házat, ami a hegy oldalában a fák között bújt meg. Kis gyaloglás után elértük a vasútállomást, ahol készségesen adták a bélyegzőt az állomásfőnökségen. Lemálháztunk, beszálltunk az autóba és hazaindultunk.

Szintábra

Logisztika: 

• Gépkocsival Piliscsabára
• Piliscsaba - Dorog (vonat)
• Túra
• Piliscsabáról haza gépkocsival

2011.05.21. - ORSZÁGOS KÉKTÚRA ( OKT ) 102-103. szakasz ( Kőhányáspuszta - Mindszentpuszta - Gánt ) - Vértes

Táv: 14 km

Útvonal:

Szakasz magassági adatok: Min: 215 m, Max: 413 m, Átlag: 325 m
Emelkedés: 280 m
Lejtés: 382 m
Max. meredekség: 16,5%
Max. lejtés: 17,0%
Átlag emelkedés/lejtés: 4,7%/-4,4%

2 napos előtervezgetés után egy szombati napon nekivágtunk az OKT Vértesi szakaszának. Nem is akárhol, hanem éppen a közepén. A tervezgetés igazából a logisztikán alakult. Megpróbáltam egy viszonylag egyszerűen megközelíthető helyszínt választani. A Szárliget-Várgesztesi szakasszal nem akartam kezdeni, hiszen annak egy részét már egy előző túrán végigjártuk oda-vissza. Tervezgetés közben felmerült bennem, hogy a Vértest legkényelmesebben egy sátorral érdemes végigjárni 2 nap alatt. De mivel sátrunk most épp nincs, ezt kihagytuk. Így maradt a címben is leírt szakasz. Kocsival Gántra mentünk, majd onnan busszal Csákvárra. Csákváron volt még még kb. ¾ óránk, amit reggeli lángosozással, gyümölcsvásárlással, majd a – most kórházként működő - Esterházy-kastély rövid megtekintésével ütöttünk el. Sajnos tényleg nem volt időnk mindenre, ezért elhatároztam, hogy ide valamikor még visszajövünk.

Az Esterházy-kastély

 

A Székesfehérvár-Tatabánya buszjáratra felszálltunk a kórháznál, majd rövid buszozás után meg is érkeztünk Kőhányáspusztára. Legalább 4 turistacsoport szállt le velünk. Mi egyenesen a pecsételő helyhez mentünk. Nem nehéz megtalálni, mert azonnal a – kivűlről igényesen kinéző - Steinau vendégház előtt található egy fa oszlopon. Ott lepakoltunk, elvégeztük a pecsételést, majd csináltam pár képet indulás előtt.

Kőhányáspuszta, pecsételőhely

Esterházy-kápolna Kőhányáspusztán

A házak elhagyása után nem sokkal eszembe jutott, hogy nem fújtuk be magunkat kullancsriasztóval ezért megálltunk pár perce elvégezni a műveletet. Közben két fiatalember jött velünk szembe a kéken, akik megkérdezték, hogy Gánt felé merre kell menni, mert nem volt náluk térkép. Mivel én sem néztem még meg pontosan a dolgot, a mellettünk lévő fára nézve mutattam rajta a kék jelzést, hogy akkor arra. Megköszönték, és elindultak a földúton a domboldal felé. Mi meg utánuk, hisz nekünk is Gánt volt az uticélunk. Kb. 150 méter megtétele után gyanús lett, hogy nem látunk jelzéseket. Nosza – ha már nálam volt – elő a GPS-t! És láss csudát, akkor vettük észre, hogy nem is jelzett ösvényen megyünk, tehát visszafordultunk az ominózus fáig. Amin ott integetett a kék, bár kissé csalókán, hiszen nem erre vezetett. Még visszább kellett menni vagy 60 métert Kőhányáspuszta felé és ott jobbra felfelé indulni a hegyoldalban. Egyből eszembe jutott a két túrázó, akit bizony – messze nem rosszakaratból – sikerült rossz útra téríteni. Ha olvassák ezt a blogot, ezúton is elnézést kérek tőlük!

Szóval rátértünk a helyes kékre elindult az emelkedésünk a hegyoldalban. Nyugodt kellemes erdőben haladtunk. A Nagy-tiszta oldalában még egy - ismereteim szerint - haragos siklót is sikerült megnéznünk, ahogy a szekérút közepén napozott. 

Haragos sikló

Aztán a nap hatását már mi is megéreztük ahogy árnyék nélküli részen tűzött ránk. Kellemes érzés volt amikor az ösvény ismét a lombkoronák alatt haladt. Egy éles jobb hajtűkanyar után elkezdtük az ereszkedést a Csáki várrom  (Oroszlánkő) felé. Az ösvény tele volt faágakkal és kövekkel. Ezt még tetézte a mély avar is, úgy hogy igencsak a lábunk elé kellett néznünk ha nem akartunk egy ficamot összeszedni. Aztán egy rövid pihenőt tartottunk a várrom alatti ösvényen ahol a kék rom jelzés leágazik.

Pihenő a várdomb alján

Magához a romhoz nem mentünk fel, mert néhány kő maradvány miatt most nem volt kedvünk megmászni a dombot. Továbbindultunk és hamarosan kiértünk egy erdőgazdasági műútra. Itt megálltunk enni-inni és eltávolítani a kullancsokat a nadrágunkról. Hát voltak egy páran és ez a következő szakaszra is jellemző volt. Persze nem vártuk meg amíg belénk furakodnak, ezért fél óránként átnéztük magunkat. Amikor a Csáki vár alján lévő műútról balra az erdőbe fordultunk, nemsokára elértünk egy kis ligetes tisztást. Még árvalányhajat is láttunk. Itt nagyon kellemes volt a séta.

A ligetes rész a Som-hegy előtt

A jelzés a ligetben

 
Aztán a Som-hegy oldalában ismét az erdőé lett az uralkodó szerep. Elsősorban tölgyesben haladtunk, majd a bükkök vették át az uralmat. Csodálatos hatalmas egyenes fák álltak az utunk mellett, és rengeteg páfrány volt az aljnövényzetben. 

A Som-hegy oldalában

A túra talán legszebb része volt

A Telefon-nyiladék mellett

 
Jóformán csak az, mivel a bükkök lombkoronája ilyenkor már szinte záródik. Más nem igen élt meg ezen a részen.Aztán jobbról csatlakozott hozzánk a kék négyzet jelzés. Itt figyelni kell mert a kék a pecsételő hely előtt vagy 100 méterre balra ágazik, de nekünk a pecsételés miatt a négyzet jelzést követve Mindszentpusztára kellett menni. Azt tapasztaltuk, hogy a pecsétet – a régebbi leírásokkal szemben – már új helyre a turistaház kerítésére helyezték át. 

Mindszentpuszta. Pecsételőhely

 
Itt ismét a megszokott pihenés, evés-ivás következett, majd rövid nézelődés után visszaindultunk a kék leágazásig. Ekkor már kezdtek gyülekezni a viharfelhők a Vértestől keletre. A távoli dörgések a tempó fokozására késztettek minket. Hiszen hiába készültünk esőre is, jó lett volna anélkül megúszni a túrát. Egy darabig ismét bükkösben kapaszkodtunk felfelé a Hajszabarna oldalában, majd a Pap-völgyben tölgyesben kezdtük meg az ereszkedést Gánt felé. A zárt erdő részben véget ért és egyre ligetesebb részen haladtunk, fejünk felett a növekvő fellegekkel. Szerencsére a nap végéig semmilyen csapadékot nem kaptunk.

Pap-völgy

 

A Pap-völgy után elértük a Gánt előtti földeket, ahol jó néhány villanypásztoron átkeltünk. Szerencsénkre a felhők miatt a nap nem tűzött ezen a részen, így kellemes időben tűző napsütés nélkül tettük meg az utolsó másfél kilométert a településig. 

Az út végén már Gánt

 
Elhaladtunk a Mária kápolna és a templom mellett, majd meg sem álltunk a Vértes vendéglőig, ahol épp egy esküvőre készülődtek. 

Gánt - Szent Vendel apát plébánia

 
De a pecsétet megkaptuk, majd egy-egy fagyi elfogyasztása és a nadrágunk kullancstalanítása után beszálltunk az autóba és megindultunk hazafelé. Bodmér és Felcsút között kapott el minket a nap első zápora. Nagy gondot már nem okozott és szerencsésen hazaértünk.

szintábra