ORSZÁGOS KÉKTÚRA ( OKT ) 14. szakasz ( Rozália-téglagyár - Hűvösvölgy )

Táv: 14,1 km
A túra útvonala:

Tegnap megvolt az első OKT-s szakaszunk. Tudom hogy egy kicsit közhelyes, de mi is a 14-es szakasszal kezdtük a kéktúrás életünket. A Rozália-téglagyártól indultunk egy szép, bár kissé szeles napon. Az eredeti terveknek megfelelően hárman vágtunk neki a szakasznak. Kisfiam Kori és az unokaöcsém Ádám. Korinak szerencsésen javult az állapota, úgy hogy egyenlőre - remélem véglegesen - nem kellett műteni. Az orvos szerint szépen javult, nyugodtan terhelhető a lába. Mi más lehetne jobb próba mint a régen áhított kéktúra.
Tehát szombaton fogtuk magunkat és kocsival elmentünk a solymári Auchan áruház parkolójáig. Ott letettük az autót, és a 18-as busszal a téglagyárig utaztunk. Ott pecsételtünk mindhárom füzetbe és nekiindultunk. Az út nem volt éppen változatos, de szépen kanyarogva kapaszkodott fel a Csúcs-hegyre. Sajnos Budapest közel van. Az út első része iszonytatóan szemetes volt. A második része már nem, mert oda már lusták szerencsére felcipelni a szemetet.
Kori útközben a húgának gesztenyét szedett és természetesen az én hátizsákomba pakolta azt a kb. fél kilót. Gondolom az az edzettségemet tesztelte. Szóval felértünk a volt Boróka büféhez, és megszereztük a második pecsétet.


Ott pihentünk egyet és ettünk, majd folytattuk az utunkat a virágos-nyergen keresztül, ami nem is volt első próbálkozásra sikeres. Kb. 3 út indul el róla. Jelzés sehol, legalábbis mi nem vettünk észre. Így elindultunk az egyik ösvényen, de mivel az láthatóan Vihar hegyet DNY-ról látszott kerülni, így ez nem lehetett, mert az tudtuk hogy a hegyre felmászik a kék. Ezért visszafordultunk és egy másik ösvényen indultunk felfelé. Ez jó döntés volt, mert a hegy lábánál már a fákon is feltűntek a jelzések. 10 méter alatt kb 3-at láttunk. Kemény emelkedés kezdődött, jó volt tudni hogy nem kilométereket kell így megtenni. Amint felértünk a legmagasabb pontjára az ösvénynek, majd ugyan olyan meredek lejtő volt előttünk, tehát megindultunk lefelé. Illetve előbb megvártuk amíg a másik irányból érkező csoport felér hozzánk. Aztán indulás lefelé. Amikor leértünk újra felfelé... Még jó hogy a fák elég sűrűen nőttek ahhoz hogy megkapaszkodhassunk néha bennük. Aztán balra tőlünk antennák tűntek fel és egy kerítés mellett haladtunk elég rögös úton. Egy balkanyar után szép kilátás tárult elénk, és ezért meg is álltunk egy pár percet pihenni és gyönyörködni. Fejünk felett sok vitorlázógép suhant el nesztelenül. Volt amelyik elég közel volt hozzánk. Aztán befejeztük a bámészkodást és az ösvényen tovább indultunk. Ez az út vezetett fel a tetőre. Amikor kiértünk, megcsodáltuk a kilátást, ahogy kitárult előttünk Budapest panorámája.
Körbenéztünk a környéken, megvizsgáltuk a volt légvédelmi (vagy valami hasonló) lőállások romjait. Ezután megkerestük az oszlopot amin a pecsét volt. Hamar megtaláltuk, épp egy túrázó pár próbálgatta életre kelteni a tintás részét. Ahogy láttam az arcukon több-kevesebb sikerrel. Miután elmentek, mi is megvizsgáltuk a pecsét minőségét. Nem sok jóval kecsegtetett. Ekkor gondoltam arra, hogy le kéne menni a másik pecsétért a vendéglőhöz. Elég körülményesen le is mentünk, de a jelzések ellenére nem találtuk meg a pecsétet. Nem láttunk senkit sem akit megkérdezhettünk volna. Egy tábla volt a vendéglő előtt, de a pecsét helyét valamerre Pest felé a hegyoldal felé jelezte. Gondolom valaki elállította mert azért ebben nem hittünk. Szóval jó 10 percnyi keresgélés után feladtuk és visszamentünk a fém pecsét oszlopához pecsételni. Ami sikerült is, de valóban nem adott szép nyomatot bárhogy is tintáztuk. A pecsételés után egy kicsit megpihentünk, és gyönyörködtünk a panorámában. Jól lehetett látni a Duna szalagját, és rajta egymás mögött a hidakat.


Mondjuk az idő kissé párás volt, de így is szép volt a látvány. Majd elindultunk lefele a hegyről egy meredek köves gyalogúton. Ez egy műútba torkollott amit kereszteztünk, és egy kényelmes ösvényen haladtunk az út mellett. No persze a természetjárás gyönyörűségét nem tudtuk élvezni, mint pl. a csendet és a távolságot a lakott területektől. Autók húztak el mellettünk 5-10 méterre. Ez az út szépen levezetett minket a Fenyőgyöngye étteremhez a Remete-hegy és Látó-hegy völgyébe. Onnan ismét kapaszkodó kezdődött a Látó-hegy oldalában ami csendes erdőben kanyargott velünk. Hamarosan elértünk az Árpád-kilátóhoz. Ott megpihentünk és csináltunk pár fényképet a kilátásról.


Majd folytattuk az utunkat a jól kiépített - látszik hogy Budapesten vagyunk - Glück-Frigyes úton az Oroszlán-szikla felé. Előtte persze megcsodáltuk a Kecske sziklákat is. Fiam fel akart rá kapaszkodni, de inkább lebeszéltem róla. Aztán elértük az Oroszlán-sziklát. Sokan azt hiszik hogy nem faragták ki teljesen azért "csak" hasonlít egy oroszlánra, de valójában ez tényleg oroszlánt ábrázolt, csak a fejét verték le, így a válláig maradt csak meg.


Jött tovább a kényelmes séta a Határnyergen keresztül a Vadaskert-emlékmű mellett a vitorlázó repülőtérig. Jobban mondva addig a hatalmas tisztásig amit erre használnak. Ott megcsodáltunk 1-2 fel- ill. leszállást majd haladtunk tovább az utunkon.

Elsétáltunk régi határkövek mellett, ami hajdanán Budapest határát jelezték. Ha minden igaz. Ezen az úton haladtunk kényelmesen végcélunkig a Hűvösvölgyi végállomásig. Amint elértük előtte a Hűvösvölgyi utat, sajnos szomorúan tapasztaltuk hogy nagyon szemetes környéken vezet át a kék. Bármikor találkozom ilyen szemét lerakatokkal, mindig elgondolkodom, hogy miért pakolnak le ide szemetet az emberek. Számomra ez megfoghatatlan. Túra közben meg kimondottan kiábrándító. Túránk végén elértük a vasút végállomást, ahol a múzeum előtt kaptunk pecsétet az igazolófüzetünkbe. Még csináltunk 2-3 képet, aztán tömegközlekedéssel visszamentünk az autónkhoz Solymárra. Kellemes és jó túra volt ez az első.

Új OKT-s igazolófüzet

A héten megvettem az OKT-hoz a most megjelent 2007-es igazolófüzetet. Eleve a kinézete is sokat javult, a másik hogy ez már digitális térképeket tartalmaz.

Persze nyomtatva. :-)) A szakaszok hossza is GPS-el lett kimérve, így pontosabb is, és a teljes távon jelöli az emelkedés és lejtés szintjét. Sőt, 2007 második felétől változtattak az útvonalon, úgy hogy ebben már az is benne van. Így az új táv több mint 1128 km.


Jövő hét elején - remélhetőleg - kiderül hogy mikor műtik a fiamat. Persze túrázni csak a teljes felépülés után lehet. De remélem legkésőbb október elejére útrakész lesz a csapat.

2007.07.27. - BUDAI-HEGYSÉG II. ( Pilisvörösvár - Nagy-Szénás - Zajnát-hegyek - Perbál )

Táv: 17 km
A túra útvonala a turistautak.hu térképén nézve:

Július 25-én kihasználva a kánikula mentes napot, elmentem egyet túrázni. Az útvonalat már egy hete kitaláltam. Piliszentiván - Nagy-Szénás - Kutya-hegy nyerge - Fehér út - Zajnát-hegyek - Perbál. Persze nem ez lett, hanem Pilisszentiván helyett Pilisvörösvárról indultam, utánna mentem csak át Szentivánra. Ez a kis meghosszabítás tisztán technikai okok miatt lett beiktatva. Mivel nekem nincs digitális fényképezőgépem csak analóg - viszont sok képet akartam készíteni - a sógoromtól kértem kölcsön. Ő meg Pilisvörösváron lakik. Ezért történt ez a kis toldás. Szóval reggel autóba szálltam és Perbálra - a túra érkezési pontjára - utaztam és ott leparkoltam. Aztán a 6:45-ös Zsámbékról Pilisvörösvárra tartó buszra szálltam. Pilisvörösváron megkaptam a kért fényképezőgépet és nekivágtam. Sajnos a kezdés nem volt éppen kellemes, a 10-es főút mellett gyalogoltam vagy 1 kilométert. Aztán a vasúti síneken átkelve elindultam a sárga jelzésen Szentiván felé. Egy lépcső vezet fel a Vörösvárt Szentivántól elválasztó domb gerincére. Hangulatos az a rész, szépen karbantartott utcákon vezet a séta. Aztán egy hasonló, hangulatos lépcsősor vezet le Pilisszentivánon a templom előtti térre. Ott a sárga átkel a főúton és balra kanyarodik. Szépen jelezve a Jóreménység utcánál jobbra a hegyek felé kanyarodtam. Lassan elfogyott az aszfalt, és beérkeztem az erdőbe. Egyből egy laza emelkedőn mentem fölfele. Ezen az úton - és még elég sok részen az út folyamán - rendszeresen lovagolnak. Igaz nem láttam egy lovast sem, de a paták néha felszántották a kis utat, illetve ezek a kedves jószágok el-el hagytak maguk után egynémely olyan dolgot, amit azért érdemes kikerülni. Rövid kapaszkodás után elértem azt az aszfaltcsíkot amin jobbra kanyarodva Istvánakna felé lehet letérni. Én természetesen továbbmentem egy szintén aszfaltozott utcán. Na itt kellett figyelnem, mert jobbra le kellett térnem hogy átmenjek a védett területet körbekerítő kerítésen. Meg is találtam a nagy kaput, jobbra tőle a létra. Csodálkoztam viszont, hogy a kapu nem volt lezárva, csak egy riglit kellett elfordítanom és kinyitottam. Így hát a létramászás - egyenlőre - elmaradt. Nem sokkal a kapu után elágazik a túristaút. Egyenesen előre és felfelé folytatódik a sárga az Antal (Antónia) -árokban. Én jobbra kanyarodtam a piroson a Hosszú-árok felé. Ez egy igen kellemes, igazi kiránduló út semmi komolyabb emelkedő nem volt az elején. A csend szinte tapintható volt, csak a néha feltámadó szél okozott egy kis zajt ahogy a magas fák ágai össze-összeértek. Egy őzikét is sikerül meglesnem az út mentén, kb. 50 m-re volt tőlem. Amíg elmentem mellette nem is próbált elfutni. Mivel nem akartam közelebb menni a fák viszont eléggé takartak, nem igazán sikerült használható képet készítenem róla. Ezután egy darabig még sima séta volt, majd elkezdődött a szuszogtató kaptató felfelé az - egyre mélyülő - árok mentén. Sok kidőlt fa volt az úton, de azért jól lehetett haladni. Az ösvény mellett haladó árok is egyre komolyabb méreteket öltött. Aztán elérkeztem a piros és kék kereszt túristautak elágazásához. Itt leültem egy kicsit pihenni és enni. Aztán folytattam az utat felfelé a piroson. Az emelkedő továbbra sem enyhült, tehát érezni lehetett a csúcs közelségét is. Aztán jó kis kaptató után az ösvény kiért az erdőből és a csúcsok mellett haladt a volt túristaházig. Előtte még megmásztam az egyik kis dombot és körbenéztem. Előttem volt Pilisvörösvár, távolabb Dorog. Szépen mutatta magát a Pilis tömbje és a Gerecse nyúlványai is. Aztán leereszkedtem a volt túristaházhoz és megnéztem az emlékfalat. Onnan a kék jelzésen folytattam az utam a Nagy-Szénás csúcsa felé. Egy kis emelkedő után már fent is voltam. Innen még jobb a kilátás. Látni a Hármashatár-, a János-hegyet, alatta Budapest egy része is kivehető. A Nagy-Kopaszt a Csergezán kilátóval, a Kutya hegyet, a Pilist, a Nagy-Getét, A mogyorósi Kősziklát, az Öreg-követ és a Gerecse nyúlványait is. Szóval szép volt. Itt persze fotózgattam, aztán elindultam lefelé a Kutya-hegy nyerge felé. Ez egy kimondottan szép kis út, hangulatos tisztásokkal. Itt találkoztam egy kerékpárossal is, aki az ellenkező irányból jött. Ahogy áthaladtam a nyergen a kék jelzés jobbra kanyarodott Piliscsaba felé, én folytattam az utam a balra haladó kék kereszt jelzésen. nemsokára egy nyugdíjasokból álló csoporttal találkoztam akik szintén túráztak. El is gondolkodtam hogy vajon honnan jöhetnek? Gondoltam hogy Nagykovácsi felől, mert ez tünt a legközelebbi logikus helynek. Az út a Kutya-hegy oldalán haladt az erdőben. Egy kis idő múlva elértem az erdő szélét, és kitárulkozott a Zsámbék-medence nyugati része. Szép kilátás volt Zsámbékra, Tökre, Perbálra, utam végcéljára is. A távolban a Gerecse látszott. Ereszkedésbe ment át az út, és hangulatos tisztások és ligetek között haladt egészen a sárga jelzésig. Itt már messziről látszódott a kerítés felett álló létra, ami végül is nem kellett megmásznom, mivel mellette vagy 3 méteren szét volt szedve a kerítés. Így egyszerűen átgyalogoltam a nyíláson. Itt a sárgán jobbra tértem - balra Nagykovácsiba lehetett volna lejutnom – és egy murvás úton haladtam, amíg el nem értem egy tájékoztató táblát, ahol jobbra kanyarodtam egy földúton. Nemsokára elértem egy kis dombot, ahonnan szép kilátás nyílt nyugatra és északra. Innen már nem volt messze az a hely, amit már vártam. Egy nagyobb tisztás volt, ahol megtaláltam a Budai-hegység túristaatlaszaban írt bunkert is. Igaz be volt betonozva, de felismerhető volt. Azért arra kíváncsi lettem volna hogy ki, mikor és miért csinálta ezt. Ezen a helyen leültem a tisztás szélén ott ahonnan nagyon szép kilátás nyílt a környékre. Szemben velem a Mesze-hegy magasodott a kereszttel a tetején. Közöttünk egy kis völgyszerűség húzódott ami jó meredek hegyoldalak vettek körül. Az egyik kopár oldalon kis bokrok és cserjék kapszkodtak, nagyon jól nézett ki. A pihenő után megkezdtem az ereszkedést a Zajnát-hegyek felé. Az út nem mászik fel a hegyekre, hanem az oldalán ill. a lábánál kanyarogva ereszkedik egyre lejjebb. Az út mellet mindenfelé fatörzsek voltak rakva, látszott hogy az erdészet dolgozott. No persze ez látszott az úton is, amit a gépek, és a húzott fatörzsek jól felszántottak. Örültem hogy nem eső után jöttem erre, mert akkor biztos hogy bokáig jártam volna a dagonyában. Az út továbbra is lejtett, és a por egyre nagyobb lett. A vége felé már 2-3 cm-es porrétegben gázoltam, ami nem volt éppen kellemes. No de minden rossznak vége szakad egyszer így ennek is. A sárga jelzés kiért egy gazdasági földútra és Perbál felé vette az irányt. Azt hittem már túl vagyok a nagy túrán, de az érdekesebbik rész most kezdődött. Amennyire jól járható volt a sárga eddig – a jelzés a végén már el-el tünedezett – annyira kezdett dzsindzsásodni az egész út. Az ösvény, ami Perbál felé haladt egyre követhetetlnebb lett. Egy idő múlva el is tünt, és egy jó nagy gazos mező kellős közepén álltam. Elindultam toronyiránt – szó szerint mivel a perbáli templomot tűztem ki célnak – és elértem egy nádas részt ahol a Benta patak folyik. Na ott már tudtam hogy jó helyen vagyok, mert tőlem 10 méterre egy régi kútkávára volt felfestve a sárga jelzés. Szerintem a 70-es 80-as évek óta nem volt átfestve. Ekkor láttam meg a nádasban egy farönköt ami átvezett a patakon. Szemben pedig a kerítés oszlopán ismét egy sárga jelzés integetett. Nosza! Akkor indulás át a „hídon”! Sikerült, és ott a kerítés is meg volt bontva, úgy hogy átértem a szántóföldekre és egy jó földút vezetett Perbál felé. Ezen folytattam az utamat. Útközben a mellettem lévő táblán épp boronáltak, úgy hogy a port is kellemesen nyeltem, mert természetesen épp felém fújta a szél. Jó negyed órás gyaloglás után értem be Perbálra. Ott beszálltam a reggel otthagyott autóba és hazamentem. Kellemesen elfáradtam, de megérte ez a túra. Jó kikapcsolódás volt.