Táv: 22,6 km
Útvonal:
Szakasz magassági adatok: Min: 202 m, Max: 531 m, Átlag: 342 m
Emelkedés: 550 m
Lejtés: 549 m
Max. meredekség: 28,5%
Max. lejtés: 18,4%
Átlag emelkedés/lejtés: 4,9%/-4,6%
Már a tavasz eleje óta terveztem egy Kéktúra szakaszt, de sajnos mindenféle probléma miatt folyamatosan csúsztam vele. Valahol a Gerecse tájain képzeltem el a mostani kihívást, de nem az lett belőle. Így a 13-as számú OKT túrára esett a választásom, méghozzá ismét fordított bejárással, mint az előző túránkban. Eredetileg úgy volt, hogy ketten a fiammal megyünk, de utolsó nap csatlakozott hozzánk a nővérem és két unokaöcsém is. Reggel hétre hirdettem meg az indulást, hogy a Piliscsabáról induló 7:41-es vonattal tudjunk indulni. Tehát ott tettük le az autót. A vonatozás kellemesen és kulturáltan telt. Új arcát is látni lehetett Pilisvörösvárnak a vonatról, pedig elég sűrűn járok arra autóval. De hát a sínekről más táj kerül az ember szeme elé. Sőt meg van az előnye, hogy nem a vezetésre kell koncentrálnia. Solymáron leszálltunk, és gyalog indultunk a Városház-térre a 64-es ill. 164-es buszhoz, ami átröpít majd minket Hűvösvölgybe utunk kezdetéhez. Persze megfogant bennünk az ötlet, hogy igazán tehetnének valamilyen tömegközlekedési járatot a vasútállomáshoz, hogy a ne kelljen az embereknek több mint 1 km-t gyalogolni a kék busz megállóhoz, ha Budapestre akar menni. Nem is igazán értem, hogy miért nem kanyarodik a Solymár PEMÜ-től érkező busz a vasútállomás felé. A 2 km igazán nem számítana, és csak egy kellemesebb kapcsolódási pont lenne. Mindegy, minket nem terhelt meg a dolog, de az idősebbeknek biztos jobb lenne. Szóval kisvártatva jött a busz és 20 perces utazás után végre megérkeztünk a Hűvösvölgyi végállomáshoz. Ott egy pékségnél vásároltunk egy kis kaját - nem mintha nem lett volna nálunk elég – de hát a friss pékárunak nehéz ellenállni. Aztán elgyalogoltunk a Gyermekvasúthoz.
 |
| Fiam és én a Gyermekvasútnál |
Ott pecsételtem az igazolófüzetekbe, majd nekivágtunk a túrának. Jó előre felkészítettem a társaságot hogy bizony az első kilométereket a város házai között tesszük meg gyakorlatilag a Remete-szurdokig. A Nagy-rétig sok kocogóval találkoztunk. Aztán a rét után a Náncsi nénitől balra a Zsíroshegyi útra kanyarodtunk. Ez volt az a szakasz amitől féltem, de szerencsére ez annyira kertvárosisas rész volt, hogy egy kellemes sétaként felfogható volt a dolog. Sokan a kertekben tevékenykedtek. Aztán kis kanyargással megérkeztünk a Máriaremetei kegytemplomhoz.
Ott a padokon megpihentünk, ittunk, megcsodáltuk a templomot kívül és belül – rengeteg márványtábla jelezte a zarándokok háláját mindenhol – majd szedelőzködtünk is megindultunk a Remete-szurdok felé.
Az Ördögárok útnál érdemes figyelni, mert normális járda híján az úton kell haladni, és a kanyarokban feltűnő autókra igencsak vigyázni kell! Aztán jobbra egy kis utcánál letértünk, és az utolsó házaktól már valóban kezdődött a szurdok. Kellemes és széles ösvényen haladtunk, ahol két kerékpáros is megelőzött. A második kicsit furcsa stílusban, ami pár perces beszédtémát adott nekünk. Minden előzmény nélkül halkan hátulról nagy sebességgel előzött. Mikor észrevettük, megpróbáltunk lehúzódni, de ennek majdnem ütközés lett az eredménye. Jó lett volna ha jelez valahogy amikor közeledik. De ezt nem tette meg. Ezen a részen sajnos erre is számtani lehet. Aztán egy jobbra letértünk az ösvényről, és átkeltünk a patakon egy ágakból eszközölt alkalmatosságon. Innen már kezdődött az emelkedő, ami felvezetett minket a Remete-hegyre. Ahogy több leírásból is olvastuk, valóban meredek, köves emelkedő volt, úgy hogy érdemes volt a lábunk elé nézni.
 |
| Meredek kapaszkodó a Remete-hegyre |
A túrabot itt is nagy segítség a kapaszkodásban. De a tetején még érdemes egy kis kitérőt tenni jobbra az ösvényről egy kilátóhelyhez ahonnan nagyon szép rálátást kapunk a szurdokra.
 |
| Kilátás a szurdokra |
A nyomokból ítélve itt tüzet is szoktak rakni. 1-2 perces pihenő után folytattuk az utunkat. Átvágtunk a távvezetékek alatt húzódó gazos mezőn, majd egy kellemes erdei ösvényen folytattuk utunkat. Szerencsére itt már a csend vett körül minket. Már amennyire a fiúk beszélgetését nem számoljuk. Rengeteg virág volt mindenfelé a kék, lila, sárga dominált. Aztán nagykovácsi előtt egy kereszteződésben lepihentünk, és elfogyasztottuk a szendvicsek javát. Felfrissülve vágtunk neki a Zsíros-hegyhez vezető szakasznak. Itt végig Nagykovácsi szélén jártunk, az ösvényről folyamatosan láttuk a házakat, és hallottuk a hétvégi kikapcsolódások hangjait is. A Muflon itató mellett majdnem elmentünk. De szerencsére épp azt bámultam hogy mekkora buli van egy háznál és mennyi asztal van az udvaron, mikor kiderült hogy ez maga a pecsételőhely! Nosza elő az igazolófüzetekkel és már nyomtuk is bele a megérdemelt tintás jelet. Aztán bementem az itatóba is, de sajnos semmilyen rágcsát, csokit, vagy nasit nem kaptam. Ez egy kicsit lelombozott. Szedelőzködtünk és haladtunk tovább. A turistaház romjainál nem álltunk meg, mert éppen egy népesebb társaság ült a falmaradványokon, úgy hogy balra vettük az irányt. Kiértünk a Zsíroshegyi aszfaltozott útra, és elég tempósan haladtunk rajta. Elég sok autó jött-ment az úton, ezért érdemes volt erre figyelnünk. A volt csillesort jobb kéz felől csak messziről láttuk, nem mentünk oda megnézni. Aztán szerencsére nemsokára jobbra letértünk a az aszfaltról, de még mindig a település mellett haladva. Elhagytunk egy GSM tornyot, amit érdekes módon mintha egy köves domb kibányászása után telepítettek volna a gödörbe. Majd egy sorompó, és tájékoztató tábla után kezdődött a szuszogtató emelkedő a Felső-Zsíros-hegy felé. Vízmosásokkal tűzdelt kavicsos út vezetett a fenyők között. Aztán egy helyen kicsit letérünk a kékről, hogy egy dombtetőről gyönyörködjünk a kilátásban.
 |
| Kilátás az Alsó-Zsíros-hegyre. Háttérben a Kevélyek. |
Rövid pihenő után továbbindultunk a Nagy-szénás felé. Megnéztük a turistaház emlékfalat, majd kapaszkodni kezdtünk a csúcs felé.
 |
| A volt turistaház emlékkfala |
 |
| A csúcsra vezető ösvényt taposva |
Egész kis tömeg volt már a hegyen. Itt-ott párok feküdtek, élvezték a szép napot és a kilátást. Mi is lepihentünk fent, és nézelődtünk.
 |
| A Nagy-szénás tetején. Háttérben a Pilis és Dobogókő. |
Jó félórás pihenő után indultunk tovább Piliscsaba felé. Leereszkedtünk a hegyről, és belevetettük magunkat ismét az erdőbe. Kellemes szintben haladó szekérúton haladtunk a Kutya-hegy nyerge felé. Igazán jól esette a kellemes levegő és a csönd ami körülvett minket. Aztán egy nagy fánál (amit a térkép is jelez) a K jobbra, a K+ balra indult a sárga jelzés felé. Arra is már jártam egy előző túrám során. Most jobbra tértünk, és a hűvös erdőben elkezdtünk lejtmenetbe váltani. Elég komoly fakitermelés lehetett itt az elmúlt hetekben, mert mindenhol kivágott fahalmok voltak. Bükk, gyertyán, tölgy. Aztán a K jelzés jobbra rátért egy erdészeti útra, amiről majdnem nem jó helyen tértünk le, ugyanis a sok kivágott fa pont a letérő ösvényre volt halmozva. A Bükkös-árokban haladtunk lefelé elég mély vízmosást keresztezve jobbról-balról. Az utána következő Bükkös-kúti-árok kissé már egyhangúvá tette az ereszkedést.
 |
| Ereszkedés Piliscsaba felé |
 |
| Átkelés a védett terület kerítésén |
Bár itt az erdőben még mindig kellemesebb volt az út, mint utána mikor kiértünk belőle, és újradózerolt, valami vöröses anyaggal borított poros úton haladtunk, ill. nyeltük a port. Elgondolkoztunk azon, hogy vajon honnan került ide ez a vörös salakos tömör anyag. Reménykedtünk benne, hogy nem Kolontár vagy Devecser környékéről!
 |
| Reméltük, hogy nem vörös iszap... |
Itt már kezdett igazán meleg lenni, és mivel már elfogyasztottuk a vízkészletünket, annak hiányát is megtapasztaltuk. Amint elértük a Piliscsaba szélén lévő ipari területet, már jóformán csak arra gondoltuk, hogy mikor érünk egy közkúthoz. Szerencsére néhány utca után ez is megtörtént, és jó érzéssel ittunk a hideg friss vízből. Újult erővel vágtunk át a településen, és a 10-es úton, majd a temető mellett elhaladva meg is érkeztünk a vasútállomáshoz. Ott még megtettem a pecsételés szükséges lépéseit egy udvarias vasutas társaságában, majd autóba szálltunk és hazamentünk.
Szintábra:
