2008.09.28. - BÖRZSÖNY I. ( Perőcsény - Csóványos - Nagy-Hideg-hegy - Nagybörzsöny )

Táv: 22 km
A túra útvonala:

Szeptember végén gondoltam, hogy egy börzsönyi túrát kellene végigcsinálnom. Megnéztem a térképet ill. néhány élmény beszámolót, és úgy döntöttem hogy az ÉNY-i területre fogok menni. Természetesen nem akartam kihagyni a Csóványost sem!
Ezért egy vasárnapon - jó korán reggel - beültem az autóba és nekivágtam. Esztergomnál átmentem a Mária Valéria hídon Szlovákiába, majd Letkésnél visszaléptem hazánkba. Utam célja Nagybörzsöny volt, mert ott akartam letenni a kocsit. Amint beértem - egy elég párás reggelen - a községbe, megálltam megnézni az Árpád kori templomot. Itt körülnéztem és csináltam néhány képet. 

Aztán a központi buszmegállóhoz mentem és leparkoltam a kocsival. Felvettem magamra a hátizsákot és irány a buszmegálló. Egy kicsit várnom kellett de jött a busz, ami szerencsére nem volt tele. A tervem a következő volt: Busszal Perőcsénybe megyek, majd onnan indítom a túrát, ami ide Nagybörzsönybe hoz vissza. Így is tettem. Kis buszozás után érkeztem meg Perőcsénybe, ahol szinte egy árva lelket sem láttam. 

A buszról velem ketten szálltak le, de ők is eltűntek a házak között. Körbenéztem és megkerestem a piros jelzést majd a temető felé vettem az utam. Ahogy azt elhagytam, már olyan volt az ösvény mintha nem igen járnának arra. Gondoltam ez nem igazán frekventált turista-út, azért néz így ki. De szerencsére pár méter után rendes szekérútban folytatódott a piros. Itt a Tilalmas-lápánál egy füves vegyes erdőben haladtam szép lassan felfelé a Jancsi-hegy nyerge felé. 

Nem mondanám hogy fantasztikus látnivalókat kínált ez az út, de a természet nyugalmát igen. Nekem pedig ez volt a lényeg. A nagy csöndben szinte csak a szél susogását lehetett hallani, a civilizáció zaját szerencsére már nem. Egy éles jobb kanyar után nemsokkal balra letértem az ösvényről a piros négyzet felé. Ez az ösvény egy darabig szintben haladt. Itt tettem egy néhány perces pihenőt, mert kitárulkozott előttem a Börzsöny látványa. Na nem az egészé, hanem csak a Godóvár  ill. a Csarna völgy. De itt már tényleg hegység jellege volt a látványnak. Vonatfüttyöt is hallottam a völgy felől. Ez csak a kemencei kisvasút lehetett.. Ismét elindultam. Az ösvény erős lejtmenetbe  kezdett, ami meg sem állt a fekete-völgy panzióig. Itt kereszteztem a kisvasút sineit, bár a látvány azt mutatta hogy erre sajnos még nem jár a vonat. Mint a térkép mutatta is, ez csak egy tervezett megálló. Remélem idővel ez is működni fog. Ezek a kisvasutak nagyon hangulatosak az erdőben. Átkeltem a Csarna-patakon, majd irány a hegyoldal! 

A zöld négyzetet követve próbáltam meghódítani. Sikerrel! Bár igencsak elfáradtam, mert torony irányt emelkedett elég erősen. Amikor elértem a zöld jelzést pár percre megpihentem kifújni magam. Aztán indultam tovább a Godó-rét irányába. Nagyon szép bükkös szakasz volt. Na az ilyenek miatt szeretek túrázni a hegyek között. 

Az ösvény folyamatosan emelkedve szépen kanyargott a hegyoldalban. Ahogy néztem menet közben a térképet, gondoltam hogy közeledek a Godó-réthez, hát majd ott megpihenek. Már amúgy is kezdtem éhes lenni. Egyszer csak kiértem az ösvény mellett egy tisztás szerűségre, amin volt pár szikla és gyönyörű kilátás a Holló-kő gerincére. Na ez volt az igazi Börzsöny! 

Nehéz vele betelni! Nem tudom hogy ez volt-e a rét, de én mindenesetre megálltam pihenni, és enni. Ahogy elővettem az otthon nagy gonddal elkészített szendvicseimet, a másik irányból egy 4 fős csoport érkezett. Ők is úgy gondolták, hogy ez jó hely egy kis pihenésre, ezért ledobálták a hátizsákokat, sőt még a pólót is!  De ők nem ám kis házi alufóliás szendvicseket vettek elő, hanem előkerült a lángolt kolbász, hagyma, egész kenyér, szalonna és bor! Szóval ilyen sport-társak is vannak! Voltak olyan kedvesek és megkínáltak borral, de köszönettel elhárítottam. Nem is tudom elképzeli hogy borozás után túrázzak! Bár lehet hogy ezzel csak én vagyok így. De minden pihenőnek vége szakad egyszer, így felcihelődtem és elindultam, most már a Csóványos felé. Az elején szintben haladtam az ösvényen, aztán lefelé ereszkedtem, de a Miklós-tető oldalában folyamatos emelkedésbe kezdett az út. Gyönyörű erdőben haladtam, bár mivel kilátás nem igen volt, nagy változatosság nem akadt. 

 

Szóval tapostam a zölddel jelzett ösvényt. A Dosnya-nyereg után folyamatos emelkedésbe kezdetem egészen a Magosfa (Tátralátó) csúcsáig. Mint kiderült itt régebben valami vár állott....most kőhalom. Itt már 915 méteres magasságban jártam. Bár egy kicsit csalódott voltam, mert a csúcson kilátás az nem volt, pedig egész idő alatt miközben kapaszkodtam felfelé abban reménykedtem hogy szép kilátásban lesz részem. De sajnos a körülöttem lévő fákon kívül nem láttam mást. 

 

Itt tartottam egy kb. öt perces pihenőt, aztán nekivágtam a Csóványos meghódításának. Viszonylag hamar felértem a Csúcsra. Ott már volt egy pár turista. Pihentek, nézelődtek, ettek. Én is lepakoltam a fák között és felmentem körülnézni a geodézia toronyba. 

 

Innen valóban az egész Börzsöny zárt hegysége körbenézhető. Szerintem egyike hazánk legszebb kilátópontjának. Itt még igazi érintetlen hegyeket látni. Nem ékelődnek be települések a fák közé. 

Mikor jól szétnéztem, leereszkedtem a kilátóból, hátamra kaptam a hátizsákot, és elindultam a Nagy-Hideg-hegy felé a kék és piros jelzésen. Utam érintette a Vilma pihenőt, a Szabó köveket. Itt nagyon szép kilátás nyúlt a Csóványosra.

Rengeteg őszi kikerics nyílt a az ösvény mellett. 

Ezután folyamatos ereszkedés mellett leértem a rakodóhoz, ahol kipihentem 2 percre magam. Ami jól is jött a Nagy-Hideg-hegyi emelkedő előtt. Amint megérkeztem, benéztem a büfébe, de nem igazán volt fogamra való kaja, ezért letelepedtem és elfogyasztottam a sajátomat a turistaház melletti domboldalon ill. hegyoldalon.

Tehát a szendvicsektől és teától felfrissülve szedelőzködtem és elindultam lefelé a kék és a kék négyzet jelzésen. Egy darabig még az aszfaltozott úton is haladtam, de szerencsére visszatért az erdei ösvény. Bár lehet hogy annyira nem jártam jó, mert sár volt sár hátán, ezért igyekeztem az út szélén maradni. Szép bükkös vegyes erdőben, majd fenyők között is haladtam. A csend szinte érinthető volt. Látszott hogy ez nem az a turistaút amin sokan megfordulnak ilyenkor. Bezzeg a Csóványos és Nagy-Hideg-hegy közötti szakaszon folyamatosan jöttek velem szembe. Aztán a kék keresztre tértem ami a Régi vasútnál halad. Bár visszagondolva semmilyen nyomát nem láttam a síneknek. Vagy én voltam a vak. A Hegyes-hegy orom lábánál jó nagy kövek voltak a hegyoldalban tanújaként a földtörténeti múltnak. 

Egy kis patak után a sárga jelzésen folytattam az utam, ami a Nagybörzsönyi Erdei Kisvasút mellett vezetett. Majd feltűnt a végállomás is, ami nemcsak a síneknek, hanem a túrámnak is véget vetett. 

Lassan bebandukoltam a községbe a kocsihoz. Aztán még egy kicsit szétnéztem, beszívtam utoljára a börzsönyi levegőt, beszálltam a kocsiba és hazamentem. Azt hiszem elmondhatom, hogy az egyik legjobb túrám volt!

2008.09.14. - VÉRTES I. ( Csákányospuszta (Birkacsárda) - Mária-szakadék - Körtvélyesi erdei temető - Vitányvár - Csákányospuszta (Birkacsárda) )

Táv: 13 km
A túra útvonala:

Ezen a hétvégén nem terveztem hogy túrázni megyünk, de nem várt jó idő volt, úgy hogy rábeszéltem a fiamat egy kis kirándulásra. Reggeli közben döntöttem el hogy hová menjünk. Először a Pilis jutott az eszembe, de aztán arra gondoltam hogy ott már számtalanszor jártunk, úgy hogy más úti célt kellett választani. Így történt hogy a Vértesnél maradtunk. Mivel nagyon hirtelen dőlt el az egész, próbáltam kiválasztani egy olyan indulási pontot, amit gyorsan kényelmesen kocsival is elérhetünk. Ezért döntöttem a Szárliget közelében fekvő Birkacsárda mellett. Igaz ez egy kéktúra útvonal és hát gondolom még bejárjuk máskor is, de szép szakasznak tűnt. Az 1-es főút melletti Birkacsárdánál leparkoltunk az autóval, majd nekiindultunk a kis túránknak a kék jelzésen. Először egy jó darabig aszfaltozott úton haladtunk. Egyből az erdő után balra egy szép kis tavas telket láttunk. Persze a tulajdonos osztrák volt a kihelyezett táblákból ítélve. Csákányospusztánál jobbra elhagytuk az utat, és egy lepusztult mezőgazdasági épületegyüttes mellett nekivágtunk a földúton futó kék jelzésnek. Mellettünk jobbra elmaradt egy altábor, ahol gondolom gyerekek szoktak táborozni. Aztán elérkeztünk a turistaszállóhoz. Ott épp takarítás volt folyamatban, majd az ugató kutyák mellett ráfordultunk a Mária-szakadék felé tartó ösvényre.

A Mária-szakadék bejárata

Maga a Mária-szakadék igazából egy völgy, amit kisebb-nagyobb sziklafalak vesznek körül.

A szakadékon végigmenve igazán szép vértesi tájban gyönyörködhetünk. A szakadék nyugati végén egy fába van vésve egy Mária kép.

Ahogy továbbhaladtunk, a fák között előtűnt a Körtvélyesi erdei temető néhány sírköve.

Érdekes és megindító érzés állni a fák között a csöndben, és nézni ezeket a sírköveket, ahogy lassan az enyészeté lesznek. Vajon vannak még élő rokonok? Tudják egyáltalán hogy valaki itt nyugszik aki nélkül nem is élnének? Talán én is ilyen helyen szeretnék nyugodni. Ilyen, és ehhez hasonló érzések futottak át rajtam.

Az elgondolkodtató hely után továbbindultunk. Kiértünk egy útra, és elágazáshoz értünk. Tábla jelezte hogy a Vitányvár jobbra, Körtvélyespuszta balra, a Béla-forrás szembe van.

Nosza! Gondoltuk megnézzük a forrást, hátha tudunk belőle vizet venni. Egy jó dzsindzsás ösvényen leereszkedtünk a forráshoz. No sok értelme ne volt. Egy elhanyagolt gazos domboldalból egy rozsdás vascsövön folyt kifele a víz. Lehet hogy iható, de mi nem éltünk vele. Visszakapaszkodtunk az útra, és elindultunk a rom felé. Kb. 400 méter után balra letértünk az útról, és ismét a fák közé vetettük magunkat. majd 3 km-es út után értük el a Vitányvár romjait.

Itt eltöltöttünk 1 órácskát. Körbejártuk a romokat, Pihentünk, és nézelődtünk. Aztán ugyan azon az úton elindultunk visszafelé a kék jelzésen. Amikor újra elértük a döngölt utat, végigmentünk rajta Körtvélyespusztáig. Ahogy odaértünk olyan épületeket láttunk, amik szinte lehagyatva álltak. Bár valószínűleg lakják őket. Bár lehet hogy nem folyamatosan. Viszont az erdős szélén egy szép kis kápolnát láttunk. Az ajtón lévő kereszt alakú nyíláson szépen be is tudtunk nézni. Gyakorlatilag egy egyszerű kis oltár volt bent, egy Krisztus szoborral. 

Ezután visszaindultunk a Mária-szakadék felé. De most nem a kéken, hanem a kék kereszten a szakadékot kikerülve mentünk vissza a Csákányospusztai Turistaszállóhoz, majd a parkolóban hagyott autónkhoz. Közben Kornél szedret szedegetett az út mentén. Kellemes kis túra után jó volt hazamenni és pihenni egyet.

A környékről értékes infók még ezen a linken: Magyar Barangoló

2008.03.30. - PILIS II. ( Dobogókő - Lukács-árok - Szentfa-kápolna - Vadálló-kövek - Prédikálószék - Dobogókő )

Táv: 16 km
A túra útvonala:

Ma végre megjött a várva-várt jó idő, így fiammal felkerekedtünk és elindultunk az év első túrájára. Felpakoltunk, és elmentünk autóval Dobogókőre. Ott leparkoltunk, felcihelődtünk majd nekivágtunk az eltervezett útnak. Utunk kezdőpontja természetesen a 699 m magas csúcs volt. A zászlórúdnál lepakoltunk és csináltam jó pár fényképet a panorámáról. Előttünk a Dunakanyar, szemben a Szent-Mihály hegy, mögötte még a reggeli párától elmosódva a Börzsöny tömbje. Közelebb szemben velünk utunk egyik célja a Vadálló-kövek sora látszott, kissé jobbra pedig a Prédikálószék. Túránk igazi célja. Persze az út vége ide Dobogókőre vezetett.

Kb. 10 perces nézelődés után vágtunk neki az útnak. A sárga jelzésen indultunk el a Jász-hegy felé a Téry úton. Érdekes volt, hogy így március végén még mennyi hófolt volt a környéken. Bár lehet hogy ezt csak én nem szoktam még meg. Elmentünk a Táltos Iskola faragott kapuja alatt.

Erről a részről - a Téry útról - nagyszerű kilátás nyílt a Dunakanyarra. Szép volt ahogy ködfelhő takarta be a Dunát. 
 

Igaz hogy indulásunk óta oszladozott, de azért pazar látvány volt. Jól látszódott a Szent Mihály-hegy, a visegrádi fellegvár, és természetesen túránk igazi céljának egyike a Vadálló-kövek. Ott sorjáztak szépen a Prédikálószékre vezető egyik gerincen. 
 

Nemsokára jobbra egy lefelé vezető ösvényre tértünk, mert arra folytatódott a sárga. A piros a Tost-sziklák felé ment volna tovább. Ahogy lekanyarodtunk, az út hirtelen nagyon iszapossá vált az olvadozó hó miatt. Igencsak nehezen tudtunk haladni a csúszós úton. 

Pláne hogy megpróbáltunk figyelni arra is, hogy ne süllyedjünk bokáig a vízbe. Az ereszkedő ösvény végül keresztezett egy erdészeti műutat. Ezután a sárga elkanyarodott balra, majd ereszkedni kezdtünk a Lukács-árokban. 
 

Nagyon kényelmes úton ereszkedtünk lefelé. Kornél néha le is ereszkedett a patak völgyébe. Nekem annyira nem volt kedvem hozzá. Talán az ereszkedés és emelkedés lebegett a szemem előtt, amit meg kellett volna tennem ezért a pár lépésért. A kanyargós út végén kiértünk egy másik erdészeti műútra és azon gyalogoltunk el Szentfa-kápolnáig. Dobogókőtől eddig nem is találkoztunk senkivel, itt viszont egész tömeg volt.

Látszott hogy a jó idő sokakat kicsábított a szabadba. Egy kis idő múlva rájöttünk hogy két irányba mennek a kirándulók. Vagy a Rám-szakadék felé, vagy arra amerre mi, a Prédikálószékre. Rövid pihenő és egy pár kifli és szendvics elfogyasztása után mi is szedelőzködtünk, és a kápolna mellett elindultunk a  piros kereszten a látványosan emelkedő ösvény felé. Bár ez az ösvény kövekkel volt kiszórva nem is kicsit. Szóval el kezdtünk kapaszkodni, és rájöttem hogy ez nem lesz egyszerű. A tél ellustított ahogy észrevettem. Aztán kezdtem megnyugodni, mert kicsit enyhült az emelkedő. Aztán mégsem, hanem emelkedett....és emelkedett.....Ezt szinte abba sem hagyta a Vadálló-kövekig.

Bár onnan is folytatta, de a köveknél már lassabban haladtunk. Ugyanis lenyűgözőek voltak. Volt valami vadregényes az egészben. Szép volt a kilátás is, szóval itt elég sokat elidőztünk és fényképeztünk.

Összességében az egész út a kövek mellet megérte az egész túrát. Aztán a nézelődés után nekivágtunk a változatosság kedvéért emelkedő ösvénynek, amin meg sem álltunk amíg el nem értük a Prédikálószék csúcsát. Ott megpihentünk és gyönyörködtünk a kilátásban, ami pazar volt. 

Ezután kezdtünk el ereszkedni a piros és zöld háromszögön a Király-völgy felé. Az akasztó-hegy oldalában erős ereszkedés volt, ami igencsak megterhelte a lábizmainkat. Aztán átkeltünk ismét egy erdészeti műúton és ismét emelkedni kezdett alattunk az út. Ezt szinte abba sem hagyta a kék jelzésig. Talán onnan már nem volt olyan meredek ahogy haladtunk az indulási, és egyben érkezési pontunk felé. Ahogy mentünk a kéken, oldalra kinézve szépen látszott a Vadálló-kövek nyerge. Érdekes volt nézni, hogy nemrég ott kúsztunk felfelé...

Elsétáltunk a TV relé mellett, és ekkor már tudtam hogy nincs messze a túránk vége. Megérkeztünk a kilátóponthoz a csúcsra ahol reggel már jártunk. Egy srác felajánlotta hogy lefényképez minket, úgyhogy született egy közös kép is a fiammal. Kis pihenő után megnéztük még a Turistaházat, aztán visszamentünk az autónkhoz és hazamentünk. Nagyon kellemesen elfáradtunk, de jól éreztük magunkat.