Táv: 10 km
A túra útvonala:
Egy áprilisi szombaton a gyerekekkel nekivágtunk a Budai-hegységnek. Pontosabban a Csíki-hegyeknek. Szép tiszta idő volt, a tavasz kiszólított a természetbe. Tehát autóval elmentünk Budakeszire ahol túránk végét terveztem. Onnan busszal átmentünk Budaörsre, és a volt Csíki csárdánál leszálltunk. Azért írom hogy volt, mert nem úgy nézett ki hogy üzemelne. Tehát ettől a volt vendéglátóhelytől indultunk neki a Huszonnégyökrös-hegynek a sárga ( S ) jelzésen. Az Orchidea utca és a Tárogató utca nem enyhe emelkedője után értük el az erdő szélé egy sorompónál. Már örültem is neki, mert nem igazán szeretek házak között túrázni. Viszont a jó idő sok embernek munkát adott a háza körül. Itt is ott is kerti munkák zaja hallatszott. Amint átkeltünk a sorompón, egy kis emelkedés után már ki is értünk a hegyoldalba egy farakáshoz, ahol megpihentünk, és körbenéztünk. Alattunk futott az 1-es fő út, az M1-es és távolabb az M0-ás gyűrűje.
Arról beszélgettünk, hogy mennyire beépíti az ember ezt a területet. Ipari park ipari park hátán, bevásárló központok közel és távol. Persze a autók zaja is felhallatszott hozzánk, bár szerencsére a természet már kezdte elnyomni. Folytattuk sétánkat az ösvényen egyre magasabbra. Elértünk egy nagyobb tisztást a hegy oldalában, ahol jópofa sziklás részek is voltak. Mivel a kilátás innen még kedvezőbb volt, úgy döntöttünk, hogy itt fogyasztjuk el a reggelinket. Addig is nézelődhettünk. Fent a tetőn igaz kissé szelesebb volt az idő, ezt a gyerekek egy kis “vitorlázással” le is tesztelték. Közben szépen melegedett a levegő, úgy hogy nekivetkőztünk, és mindjárt kényelmesebben éreztük magunkat. Aztán egy kellemesen zöldellő fiatal erdős részen nekivágtunk a hegygerinceknek. Lassú hullámvasutazással haladtunk nyeregről nyeregre.
Szép fa lehetett valamikor, még kiszáradva és kidőlve is impozáns látványt nyújtott. A gyerkőcök persze egyből a fára mászást is gyakorolták. Itt is készítettem pár képet, mert a téma adta magát.
Visszatértünk az ösvényre, ami a Csík-hegy oldalában kanyarodott komótosan balra, hogy aztán a Ló-hegy oldalát is megjárja.
Szép ligetes, ill. fiatal erdős út volt, időnkénti kilátással Budaörsre és a Törökugratóra. Itt bukkantunk ki egy földútra Felsőszállásnál. Tőlünk balra rögtön a kereszteződésnél valamilyen gödör volt. Talán valamikor követ bányásztak itt. A földúton folytattuk a sárga jelzés követését, majd egy derékszögű balkanyarral letértünk róla, és ismét az erdőbe vetettük magunkat. Itt tartottunk egy kis pihenőt és elfogyasztottunk egy kis eleséget is a farönkökön ülve. Gondolom valamilyen régebbi vihar tehette, de televolt az ösvény kidőlt fákkal. Nem tűnt emberkéz munkájának. Vagy ha igen, igényesen hanyag volt. Egy idő múlva az ösvény lejteni kezdett, ahogy közeledtünk a Kies-völgy felé. A végén kereszteztünk is egy erdőgazdasági utat, majd az utunk fenyők között emelkedni kezdett. Az ösvényünk kiszélesedett és felvette a fenyvesekben vezető utak annyira jellegzetes látványát. Tűlevelek fedték be utunkat. Egyre másra jelentek meg jobbra-balra nagyobb sziklák jelzéséül annak, hogy lassan el fogjuk érni a Sorrentót. Itt egy vadregényes rész van a Budai-hegyekben.
A bámészkodás miatt természetesen itt is megálltunk és felfedeztük a sziklákat. A nagy sziklamászás után tovább indultunk a sárga jelzésen Makkosmária felé. Szép vegyes lombos erdőben kanyargott az ösvény. A Szent-Mihály sziklánál áttértünk a piros jelzésre, és egy nagyon hangulatos ösvényen folytattuk az utunkat.
Útközben kerékpárosokkal is találkoztunk. Majd egy felnövekvő erdőben - ami kicsit egyhangúvá vált - gyorsított ütemben értük el a Makkosmária kegytemplomot.
Itt a gyerekek nagy örömére egy pihenőasztalnál leültünk, ettünk és ittunk. Aztán nekivágtunk az utolsó szakasznak, ami nem állt másból, mint hogy legyalogoltunk a Budakeszi BKV végállomásig. Ott buszra szálltunk és visszamentünk Budaörsre az autóhoz. Majd hazafelé vettük az irányt, de a fiam a Farkashegyi repülőtérnél megálljt “parancsolt”. Tehát leparkoltunk és kimentünk a kifutó mellé. Nem bántuk meg. Fel-le szálltak a vitorlázók, és valóban testközelből (pár méterről) figyeltük a földi irányító személyzet munkáját.
Annyira lekötött a dolog, hogy több mint két óra múlva indultunk csak haza. Nagyon kellemes kis túra volt.
Arról beszélgettünk, hogy mennyire beépíti az ember ezt a területet. Ipari park ipari park hátán, bevásárló központok közel és távol. Persze a autók zaja is felhallatszott hozzánk, bár szerencsére a természet már kezdte elnyomni. Folytattuk sétánkat az ösvényen egyre magasabbra. Elértünk egy nagyobb tisztást a hegy oldalában, ahol jópofa sziklás részek is voltak. Mivel a kilátás innen még kedvezőbb volt, úgy döntöttünk, hogy itt fogyasztjuk el a reggelinket. Addig is nézelődhettünk. Fent a tetőn igaz kissé szelesebb volt az idő, ezt a gyerekek egy kis “vitorlázással” le is tesztelték. Közben szépen melegedett a levegő, úgy hogy nekivetkőztünk, és mindjárt kényelmesebben éreztük magunkat. Aztán egy kellemesen zöldellő fiatal erdős részen nekivágtunk a hegygerinceknek. Lassú hullámvasutazással haladtunk nyeregről nyeregre.
Aztán az egyik csúcson, amit jobbra kanyarodva került meg az ösvény, egy kidőlt kiszáradt fát láttunk meg. De annyira jól nézett ki, hogy gondoltuk megnézzük magunknak. Nem tudom miért, de nekem a Gyűrűk Ura könyvéből a Széltető jutott eszembe róla.
A bámészkodás miatt természetesen itt is megálltunk és felfedeztük a sziklákat. A nagy sziklamászás után tovább indultunk a sárga jelzésen Makkosmária felé. Szép vegyes lombos erdőben kanyargott az ösvény. A Szent-Mihály sziklánál áttértünk a piros jelzésre, és egy nagyon hangulatos ösvényen folytattuk az utunkat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése