Táv: 4,5 km
A túra útvonala:
Ma Léna kutyusunk kenneltársaival egy kellemes kirándulást tettünk Pilisborosjenőn az "egri várnál". Aki nem tudná, itt forgatták a 60-as években az "Egri csillagok" című filmet. Kellemes márciusi idő volt, naggy sárral az utakon. Ezt a Golden Retriever kutyák ki is használták, amint az alábbi kép is mutatja.
A kutyák terelgetése közben szép lassan elértünk a romokhoz is, ahol természetesen megpihentünk.
Mindenki játszott és nézelődött, majd kb. egy óra múlva felkerekedtünk és egy másik útvonalon - ami érintette a kék jelzést is - visszamentünk a parkolóhoz. A gyerekek és a kutyák kellemesen elfáradtak, úgy hogy nagy gond már nem volt velük. Annál több az autó belső takarításáról miután hazaértünk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése